Fotó: Archív
2009. szeptember 17., 10:452009. szeptember 17., 10:45
Az aradi AgroMalim mezőgazdasági szakkiállítás alkalmával szervezte meg országos konferenciáját a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE). A tizedik alkalommal lezajlott Agrofórumon Sebestyén Csaba RMGE-elnök közös Kárpát-medencei agrárstratégia kidolgozását javasolta a konferencia résztvevőinek. Sebestyén szerint a Kárpát-medencében élő gazdáknak és az agrárium szereplőinek hasonló problémákra kell megoldást találniuk, hiszen az egységes Európán belül azonosak a céljaik és hasonlóak a lehetőségeik.
„Létezik egy állandó változásban levő közös agrárpolitika, amely a Kárpát-medencét lakó emberek számára nem mindegy, hogy miként alakul. Az egyre gyorsabban globalizálódó világban elegedhetetlen a szomszédos, hasonló sorsú és érdekű termelők összefogása, hiszen az eurorégiós keretek lehetővé teszik a közös fellépést, a közös programok megvalósítását, egymás céljainak kölcsönös segítését. Az EU-hoz való későbbi csatlakozás minden Kárpát-medencei ország számára hátrányos helyzetet jelent, amelynek feloldását csak összefogáson alapuló egységes fellépéssel lehet megoldani.
Léteznek olyan együttműködési tapasztalatok és előzmények, amelyek garanciát jelentenek az együttműködés sikerére nézve, ugyanakkor már megvannak a szervezeti feltételek is egy közös Kárpát-medencei agrárstratégia kidolgozására” – olvasható a konferencia végén elfogadott zárónyilatkozatban.
A dokumentumban egységes, több funkciót is betöltő, a mezőgazdaságra és a vidékfejlesztésre egyaránt figyelő agrárstratégia kidolgozását sürgetik, melyben érvényesülnie kell a régió mezőgazdaságára jellemző sokszínűségnek, az árutermelő mezőgazdaság és az ökológia, valamint a – főleg a hagyományos családi gazdálkodási modellnek megfelelő – tájjellegű gazdálkodás fejlesztésének. Ebben az RMGE együttműködne minden érintettel, de elsősorban a szakmai szervezetekkel.
Közép- és hosszú távú közös agrárstratégia kidolgozásának kezdeményezése mellett a résztvevők sürgősségi intézkedéscsomag összeállítása és elfogadása mellett döntöttek, amelyben egyebek között az intervenció megszüntetési kísérleteinek leállítását, annak a kukoricára és a napraforgóra való kiterjesztését, a támogatások időben történő kifizetését, termelési kamatok támogatását szorgalmazzák. Ugyanakkor olyan intézkedések sürgős bevezetését kérik, melyekkel megállítható a tej árának zuhanása.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.