2009. augusztus 27., 10:432009. augusztus 27., 10:43
A támogatásra jogosult 1,130 millió farmer közül az elmúlt hónap végéig 1,058 millió gazdálkodó számlájára utalta át a 2008-as területalapú támogatásokat. Az elmúlt évre vonatkozó területalapú támogatások keretében a román állam 537 millió eurót oszthat szét a gazdák közt, az eddig kifizetett szubvenciók összértéke több mint 600 millió euróra rúg.
Daniel Constantin, az APIA igazgatója korábban bejelentette, augusztus végéig remélhetőleg befejezik a 2008-as területalapú támogatások kifizetését.
Elmondta továbbá: az ügynökség jelenleg azon dolgozik, hogy befejezze az idén pozitívan elbírált esetek adminisztratív és terepen végzett ellenőrzését, hogy október 16-án megkezdhesse a 2009-re igényelt támogatások átutalását. Az APIA vezetője elmondta továbbá, az idei évben 1,1 milliárd euró áll rendelkezésre közvetlen pénzügyi támogatások formájában, valamint különböző intézkedésekre, az agrárkörnyezet fejlesztésére és a hátrányosan érintett régiók megsegítésére.
Mint ismeretes, az APIA kezeli az EU-tól származó, a mezőgazdaságnak szánt pénzalapokat, illetve az állami költségvetésből a gazdáknak juttatandó pénzeket. A kifizetési ügynökség csupán idén tavasszal kezdte meg a 2008-as évre járó területlapú támogatások folyósítását, ezért az Európai Bizottság 14 millió eurós pénzbírságot rótt ki az intézményre. Ilie Sârbu agrárminiszter időközben hatvan igazgatót bocsátott el az APIA-tól: ezek közül 18-an az ügynökség központi vezetőségében voltak, míg 42-en a megyei fiókoknál tevékenykedtek.
A miniszter azzal indokolta a lépést, hogy az intézmény alkalmazottai nem dolgoztak hatékonyan. Az APIA élére kinevezett Daniel Constantin szerint nem nehéz megmagyarázni, hogy miért késik a pénzosztás. Egyrészt amiatt, hogy Romániában 1,2 millió gazda igényel támogatást évente, többen, mint az összes uniós tagállamban, leszámítva Lengyelországot. Tudni kell ugyanakkor azt is, hogy egyetlen APIA-alkalmazottnak körülbelül 750 gazda iratcsomójával kell foglalkoznia, míg más tagállamokban ez az arány háromszor-négyszer kisebb. Ugyanakkor az intézmény infrastruktúráját sem lehet összehasonlítani a fejlettebb uniós tagállamokban működő kifizetési ügynökségekével.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.