Mintegy 15 százalékkal több szőlő termett 2015-ben Magyarországon, mint egy évvel korábban, amiből összesen mintegy 3 millió hektoliter újbort készítenek a borászok – mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) alelnöke az MTI-nek öszszegezve az ágazat tavalyi teljesítményét.
2016. január 10., 12:442016. január 10., 12:44
Frittmann János közölte: 2015-ben az előzetes becslés szerint mintegy 58 ezer hektárról takarították be a szőlősgazdák a termést, amely meghaladja a 413 ezer tonnát. Ebből – 70 százalékos lényerési aránnyal számolva – mintegy 2,90 millió hektoliter újbor készülhet.
Egy évvel korábban mintegy 347 ezer tonna szőlőből 2,555 millió hektoliter bor készült, a betakarított szőlő mennyiségét 57 ezer hektárról szedték le. Tavaly november 20-áig 40 ezer hektáron végeztek a szürettel, és 320 ezer tonna szőlőt takarítottak be. Ebből a mennyiségből 2,240 millió hektoliter bort készítettek.
Frittmann János kiemelte: 2015-ben jelentős mértékben csökkent a Magyarországra importált borok mennyisége a korábbi évekhez viszonyítva. Tavaly novemberig 213 648 hektoliter bor behozatalát rögzítették országosan – ennek egy részét később exportálták –, míg a múlt évben 357 ezer hektoliter importbor érkezett Magyarországra. A magyar borok külföldi kivitele a becslések szerint meghaladja majd a tavalyit. A múlt évben egyébként mintegy 580 ezer hektoliter magyar bort exportáltak.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!