A jövőben megnő a vegyszermentes táplálék iránti igény

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A Maros megyei falvakban egyre többen térnek át a biogazdálkodásra. Sokkal egészségesebb az a zöldség, amelyet nem vegyszerrel védenek a kártevőktől és a betegségektől, és amely műtrágyától mentes talajban termett – ebből a meggondolásból tért át a hagyományos gazdálkodásról a biogazdálkodásra Barta László, a sáromberki gazdakör alelnöke. A Maros megyei faluban a gazdakör tagjai közül jelenleg már tizenöten igyekeznek oly módon kertészkedni és állatot tartani, hogy két év után megkaphassák a biogazda minősítést.

2007. március 06., 00:002007. március 06., 00:00

Barta Lászlószerint annak ellenére, hogy a biokertészkedésnagyobb odafigyelést igényel, érdemes ezzelfoglalkozni. Úgy véli, a jövőben Romániábanis megnő a tiszta, vegyszermentes táplálékiránti igény. Ugyanakkor az állam sokkal nagyobbösszeggel támogatja a biotermesztőket. Egyhektárnyiszántóföldre 50 euró jár évente,a biogazdálkodók viszont az átálláselső és második évében 230 eurótkapnak hektáronként, azt követően pedig 2013-ig200 eurót.
A MarosvásárhelyiBiokertész Csoport évekkel ezelőtt kezdte szakmaitanfolyamait Maros megye településein. Felhívtáka gazdák figyelmét, hogy úgy is lehetgazdálkodni, ha azzal nem ártunk a környezetünknek.Boros Csaba elnök az Agrárvilágnak elmondta, atanfolyamokat érdeklődéssel fogadták a falusiállattenyésztők és földművelők, bárelső hallásra az új módszer iránt nemmindenki lelkesedett. Molnár Irén sáromberkinyugdíjas a tanfolyamon hallott a biokertészetről, ésmivel már évek óta nem használtvegyszereket a kertjében, úgy gondolta, nem lesz nehézáttérnie a biokertészkedésre. Háztájikertjében főleg spenótot, zöldhagymát,póréhagymát termeszt, azzal jár hetenteegyszer a marosvásárhelyi piacra, ahol kialakult avevőköre.
BerekmériAndrás, a sáromberki gazdakör elnöke biotejettermel: teheneit csak olyan szénával eteti, amelyetvegyszertől mentes területen kaszált. AFelső-Marosmentén több településen, példáulHoltmaroson, Idecsen, Magyarón is jelentős a tejgazdálkodás.A biotejet felvásárló Danone cég csak alegjobb minőségű árut veszi át, a gazdákpedig igyekeznek megfelelni az elvárásoknak.
A holtmarosi VitaAlbert gazdálkodó szerint a biokertészet nemjelent silányabb termést. „Hat-hét évvelezelőtt használtunk utoljára vegyszert, illetveműtrágyát, a terményeink mégsem rosszabbminőségűek, sőt látványos a változás”– mutatta a hatalmasra nőtt kukoricacsöveket a holtmarosigazda, aki azt is elárulta, hogy természetes trágyával,komposzttal dúsítja a termőföldet, csalánlévelvédi az uborkát és paradicsomot a ragya ellen.Vetéskor úgy párosítja a zöldségeket,hogy azok megvédjék egymást a különbözőkárokozóktól. Ugyanerről számolt beLengyel István is, aki Jedden a szülői házmögötti kertben már évek ótabiokertészkedik. „A piacon nem lehet többet kérnia biotermékért, mégis megéri ezzelfoglalkozni. Ebben látom a jövőt, az Európai Unióis erre szán nagyobb támogatásokat” –magyarázta a gazda, aki biospenótot, biohagymát,bioleveszöldséget kínál a piacon.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás