A tavalyi aszály ellenére nem drágultak a zöldség- és gyümölcsfélék a piacokon

A tavalyi aszály okán beharangozott százszázalékos drágulás ellenére az erdélyi és partiumi piacokon az árusok még mindig a tavalyi árakon kínálják a legtöbb terményt.

Bíró Blanka

Babos Krisztina

Pataky Lehel Zsolt

2012. március 22., 08:572012. március 22., 08:57

Alighogy felmelegedett az idő, megjelentek a primőr zöldségek az aradi piacokon. A termelők legnagyobb bánatára ugyanolyan áron kell kínálniuk a portékáikat, mint évekkel ezelőtt. „Öt vagy tíz éve semmi sem drágult, legalábbis nálunk, termelőknél” – panaszolta elkeseredetten Alica Buda pankotai őstermelő, aki a Ferenc téri piacon 1,50 lejért kínálja a retek és zöldhagyma kötegét. „Persze, ha többet vásárolnak, engedünk az árból” – tette hozzá mindjárt a piaci bevásárlás előnyét, az alkudozás lehetőségét.

A viszonteladóknak sem jobb a helyzetük. „Tavaly ilyenkor három lejért árultuk a krumpli kilóját. Nem a vetőmagot, hanem az étkezési krumplit. Most viszont 1 lej, 1 lej és 20 bani” – ecsetelte a helyzetet a Besztercéről Aradra áttelepedett Móra Ervin. Mint mondta, évekkel ezelőtt maga is próbálkozott termesztéssel, de ráfizetett.

„Három évig kellett dolgoznom, hogy visszahozzam a veszteséget. Az volt a baj, hogy amikor megvettem a mag-krumplit, egy lej volt kilója, de mire én adtam el, már negyven bani volt csak, és még el is kellett vinni a piacra. Azóta csak viszonteladó vagyok, mert Romániában nem éri meg termelőnek lenni” – vonta le a következtetést. Külföldről szerzi be a portékáját, a beszélgetésünket is a holland hagyma és a magyar burgonya felett áthajolva folytattuk.

„A magyar áru sokkal jobb, mint a lengyel, az osztrák vagy a német áru. A magyar krumpliról tudni kell, hogy nem fekete!” – dicsérte a terméket. A vásárlóknak természetesen eltérő a véleményük az árakról. Míg az egyik román férfi elfogadhatónak nevezte, a szentlányi Seres Margit nem volt elragadtatva. „Elég drága minden. Pláne a kicsi nyugdíjakhoz képest” – jegyezte meg.

A román mezőgazdaság nem termel annyit, amennyire szükség lenne, ellenben Magyarországon túltermelés van, így megéri a határ menti vidékekről átjárni az aradi piacra. A makói Csomós László őstermelő két éve az aradi kispiacon értékesíti a hagymáját és a fokhagymáját. „Amikor kint látják a piros autót a vásárlók, már tudják, hogy itt van a makói hagymás” – mondta, jelezvén, hogy már kialakult az állandó ügyfélköre. A kezdet nem volt könnyű, mert bár könnyen bérelt asztalt, de le kellett fordíttatnia a magyar őstermelői igazolványt meg az egyéb engedélyeket, ami szerinte sokba került, de nincs mit tenni, mert: „Magyarországon nincs munkalehetőségem, meg nálunk telített is a piac. Azért járok inkább ide” – magyarázta.

„Két lej egy köteg leveszöldség, a répa kilója három, a paszternáké négy lej. A szupermarketben ennél olcsóbb, de mi nem tudunk olyan nagybaniban termelni” tárta szét a karjait Katona János újaradi őstermelő, aki szerint a piac forgalmát a bevásárlóközpontok vetették vissza, a nyomott árak meg a nagy mennyiségű importnak tudhatók be. A riogatások ellenére nem drágultak jelentősen a zöldségfélék Háromszéken sem, mondta el a Krónikának  Balogh Erika, a sepsiszentgyörgyi  Bem-Balogh nagybani lerakat és üzletlánc tulajdonosa.

Az uborka és a paprikafélék azonban valamivel drágábbak: az uborka ára például idén mintegy 40 százalékkal drágább. Az üzletasszony elmondta, a itthon termelt és a külföldről behozott uborka egyformán drága. A paprikafélék kilogrammja 10 lej, ám ez a zöldség az elmúlt évben is hasonlóan sokba került. A többi zöldség tavalyhoz viszonyított ára nem növekedett.

Balogh Erika szerint az áraktól függetlenül csökkent a vásárlóerő, a gázszámlák, az egyéb kiadások annyira megterhelik a családok költségvetését, hogy egyre kevesebbet költenek zöldségre-gyümölcsre. A szatmárnémeti piacokon is hasonló a helyzet. A krumpli kilója 1-2 lejes áron kapható, míg az almáért 1,5-2,5 lejt kérnek kilónként.

A hagyma ára sem emelkedett számottevően, 2,5-3 lejért lehet vöröshagymát és lila hagymát kapni. A zöldségek ára sem ment fel túlságosan, a megpucolt, húslevesnek összeválogatott vegyes zöldségből egy adagnyi 2 lejbe kerül, körülbelül annyiba, mint tavaly. Többet kérnek az előző évhez képest viszont a káposztáért, az őszi és a friss kilója 3 lejbe kerül a piacon.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás