• A mezõgazdasági minisztérium rendelete nyomán drasztikusan csökken majd az ország sertésállománya

Decembertõl tilos lesz háztájon nevelt sertéseket vásárokon vagy vágóhídon értékesíteni, húsukat kereskedelmi egységekben árusítani – tájékoztatott Sikó Barabási Sándor. A Kovászna megyei fõállatorvos elmondta, a mezõgazdasági minisztériumnak a napokban megjelent 139-es rendelete a sertéstartás új szabályaira, illetve a december 1-jén kezdõdõ sertéspestis elleni oltási kampányra vonatkozik. Az állatorvos szerint az új rendelet szigorító intézkedései várhatóan véget vetnek a háztáji sertéstartásnak és a sertésvásároknak, céljuk felszámolni az országban jelenleg mûködõ sertéstartási módszereket, amelyek nem felelnek meg az európai uniós követelményeknek. A háromszéki állat-egészségügyi igazgatóság vezetõje szerint a szigorítást azért vezették be, mert a sertéspestis elleni oltás felfüggesztése óta – 2003 augusztusától – az országban nem sikerült megfékezni a betegség terjedését, naponta átlag 10 új fertõzõ gócpont jelenik meg. A betegség felszámolása érdekében az Unió jóváhagyta a sertések pestis elleni oltását, de emiatt a következõ négy évben tilos lesz hazai disznóhúst exportálni. Sikó Barabási Sándor szerint december 1-je és december 30-a között az állat-egészségügyi igazgatóságok állatorvosai kötelesek sertéspestis ellen beoltani az ország sertésállományát. Ehhez többféle oltóanyagot használnak: a százon felüli állatállományú, engedéllyel rendelkezõ farmokon úgynevezett „marker oltást” adnak be a sertéseknek. Ezeket az állatokat a kereskedelemben is lehet majd forgalmazni. A két-három sertést tartó háztáji gazdaságokban C típusú vakcinával oltják be az állatokat. „A törvény szerint ezeket az állatokat tilos lesz az udvarról kiengedni és eladni. A gazda kizárólag saját használatra nevelheti sertéseit, és a vágás után nem szállíthatja a húst egyik településrõl a másikra” – mutatott rá az állatorvos. Szintén C típusú oltóanyaggal oltják be a 4–20 sertést nevelõ, illetve a 20–100 példányt tartó farmok állatait is. A háromszéki fõállatorvos szerint az ország sertésállományának mintegy 99 százaléka ilyen gazdaságokban van, ezért a jelenlegi állomány levágása után várhatóan lényegesen csökken majd az ország sertéspopulációja. A rendelet ugyanis azt is elõírja: az állatokat mesterségesen kell megtermékenyíteni, és csak az engedéllyel rendelkezõ farmokról lehet malacokat vásárolni. Sikó Barabási Sándor szerint Kovászna megye 68 ezres sertésállományából 53 ezret háztáji gazdaságokban nevelnek, a megye egyetlen engedélyezett farmjának, a lécfalvi disznóhizlaldának mindössze 15 ezres sertésállománya van. Tetemes bírságra számíthat az a gazda, aki nem tartja be a sertéstartásra vonatkozó új rendeletet. Ha eladja a háztájon nevelt állatot, 1000-tõl 10 000 lejig terjedõ bírsággal sújtható. Értesülésünk szerint a sertéspestis elleni oltóanyagot nem kell kifizetni, csak az állatorvos munkáját kell megtérítenie a sertéstartó gazdának.

2006. november 07., 00:002006. november 07., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás