Romániának fontos szerepet kell vállalnia Ukrajna háború utáni újjáépítésében, és a kapacitása is adott ehhez – jelentette ki a román belügyminiszter ukrán hivatali kollégájával, Ihor Klimenkoval folytatott megbeszélésén.
Az ukrán Stratégiai Kommunikációs és Információbiztonsági Központ pénteken közzétett egy videót, amelyen állítólag észak-koreai katonák láthatóak egy orosz katonai táborban.
Az iskolaelhagyás és analfabetizmus csökkentésére, az életre való nevelésre törekednek a csedregi BuKi Gyermekközpontban, ahol naponta több mint 40 hátrányos helyzetű gyereknek nyújtanak étkezési, tisztálkodási lehetőséget, segítséget a tanulásban.
A bukaresti táblabíróság jogerősen a Szent József-katedrális szomszédságában felépült Cathedral Plaza épületének törvényesítése ellen döntött, így az illegálisan épült ingatlant lebontják – jelentette be pénteken Nicușor Dan főpolgármester.
Fejlövés végzett Jahja Szinvárral – mondta el a CNN-nek a Hamsz-vezér holttestét felboncoló patológus főorvos.
2026 végére készülhet el a Lugos és Déva közötti autópályaszakasz hiányzó része – jelentette be szombaton Sorin Grindeanu közlekedési miniszter a Marzsina térségében található építőtelepen.
Vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak több, a román–magyar határ Csengersima-Pete (Petea) határátkelőjének román oldalán dolgozó határrendészt – jelentette pénteken a Szatmár megyei törvényszéki ügyészség tájékoztatása alapján az Agerpres hírügynökség.
A felvilágosítás hiányától az orvoshiányig több tényező is áll a szomorú valóság mögött: Romániában hal meg a legtöbb gyermek légzőszervi megbetegedések miatt az Európai Unióban.
Szombatra virradóra is orosz drón hatolt be Románia légterébe, miután előző nap már riasztani kellett a légierőt egy hasonló incidens miatt.
A margittai bíróság pénteki döntése értelmében Béres Csaba, Székelyhíd jelenleg is regnáló, a június 9-ei választásokból vesztesként kikerülő, majd az újraszámolást követően egyetlen vokssal győzedelmeskedő RMDSZ-es polgármestere folytathatja munkáját.
Az amerikai, francia, német és brit vezetők kötelezik magukat, hogy továbbra is támogatják Ukrajnát a nemzetközi jogon, valamint a szuverenitáson és területi épségen alapuló, igazságos és tartós békére irányuló erőfeszítéseiben".
A KBK Kraft Kraft Project Kovászna megyében építi fel Románia első fotovoltaikuspanel-gyárát – a vállalat csütörtökön írt alá szerződést az energiaügyi tárcával, hogy 19,3 millió eurós támogatást kapjon a helyreállítási tervből – közölték.
Az igazságügyi minisztérium pénteken közvitára bocsátott egy rendelettervezetet, amely szerint a közjegyzők – erre vonatkozó kérés esetén – kötelesek díjmentesen újból kiállítani a természeti csapásokban megsemmisült dokumentumokat.
A román egészségügyi minisztérium frissítette a vezetési képességet befolyásoló gyógyszerek listáját – az újonnan felkerült orvosságok közé tartozik a tramadol, a paracetamollal kombinált tramadol és alvászavarok kezelésére szolgáló tabletták.
Oroszország nem fogja hagyni, hogy Ukrajna nukleáris fegyvert hozzon létre – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor pénteken a BRICS-országok jelentős sajtóorgánumainak vezetőit fogadta Moszkvában.
A vizes sportok nemzetközi szövetsége hat hónapra felfüggesztette, valamint 50 ezer dolláros pénzbüntetéssel sújtotta az olasz férfi vízilabda-válogatottat a magyarok elleni olimpiai negyeddöntőt követő botrányok miatt.
Lelki segítséget, a döntéshelyzetekben való eligazítást, keresztény értékeken alapuló világlátást ad át a fiatal generációnak immár 30 éve a tanárok, szociálpedagógusok, prevenciós szakemberek által működtetett Philothea Klub.