Nem hajlandó eleget tenni a pártelnökség arra vonatkozó felszólításának a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) felesége bántalmazásával gyanúsított képviselője, Dumitru Focşa, hogy mondjon le képviselői mandátumáról.
Gróf Zichy Ferencnek a Bihar megyei Vedresábrányban található egykori vadászkastélya is szerepel a Romania Sotheby’s International Realty által eladásra kínált ingatlanok között. Listaára 495 000 euró.
Rajtunk múlik, hogy a külhoni magyarság együvé tartozását generációkon átívelő folyamatként építjük – írta Szili Katalin, határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott közleményében vasárnap.
Az elmúlt 24 órában országszerte 19 alkalommal riasztották sürgősségi bevetéshez a hegyimentőket.
Megnyitották a látogatók előtt vasárnap reggel a Szent Péter-bazilikában a pápáknak szentelt kriptát, ahova csütörtökön eltemették a december 31-én elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápát.
Lesz elegendő lázcsillapító, gyulladáscsökkentő és antivirális gyógyszer a patikákban – igyekezett megnyugtatni a kedélyeket Alexandru Rafila egészségügyi miniszter annak kapcsán, hogy egyre nő az influenzás esetek száma.
Idéntől egészségesebben élek, lefogyok, leszokom a cigarettáról, elmegyek szűrővizsgálatokra – bizonyára a kedves olvasónak is ismerősen csengenek a hasonló újévi fogadalmak. A siker titkáról, a kudarcról Gujdár Gabriella pszichológussal beszélgettünk.
Az Egyesült Államok 50 gyalogsági harci járművet és több száz más katonai járművet küld Ukrajnába egyebek mellett, a héten bejelentett 3,75 milliárd dolláros katonai támogatás részeként.
Zelenszkij megköszönte Washingtonnak a több milliárd dolláros katonai támogatást. Ukrajna elnöke nagyra értékelte az Egyesült Államok legutóbbi segítségét, amelyben egyebek mellett páncéltörő harckocsik is szerepelnek.
Sokba került Dumitru Focşának, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjének, hogy bántalmazta a feleségét: a párt elnöksége szombati ülésén úgy döntött, kizárja az AUR-ból.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 41 éves nagybodófalvi férfit, aki felgyújtotta a felesége autóját.
A tavalyi „szűk esztendő” után 2023 lehet a vasúti fejlesztések éve: nagy valószínűséggel 100 kilométernyi új vasútvonalat adnak át idén Romániában. Ez több, mint a szakemberek szerint idén biztosan megépülő 78 kilométernyi autópálya.
2023-ban több mint 2,4 millió román állampolgár kap kéthavonta 250 lejes támogatást élelmiszerre – tette közzé szombaton Nicolae Ciucă miniszterelnök a közösségi oldalán.
A közlekedési rendőrök az elmúlt 24 órában 604 járművezetői jogosítványt függesztettek fel, ebből 205-öt gyorshajtás, 43-at alkoholos állapotban vezetés, 12-t kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt, a többit pedig más szabálysértésekért.
Úgy tűnik, nem hallgattak el el a fegyverek: hiába hirdetett Moszkva tűzszünetet, Ukrajna és Oroszország is a másik fél támadásáról számolt be.
Zsarolás és zsarolásra való felbujtás miatt vett őrizetbe a bukaresti rendőrség két 35 éves férfit; egyikük úgy akart pénzt kicsalni az édesanyjától, hogy megrendezte saját elrablását.
A 2022-es év a nemzetpolitikában a cselekvő nemzet éve volt – mondta a budapesti Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalán szombaton megosztott videóban.
Meglőtte tanárát egy hatéves kisiskolás egy Newport News-i iskolában, az amerikai Virginia államban; a pedagógust életveszélyes sebesüléssel vitték kórházba, más nem sérült meg – közölte a helyi rendőrség szombaton.