Kizárták az AUR-ból a feleségét bántalmazó képviselőt

•  Fotó: Facebook/Dumitru Focsa

Fotó: Facebook/Dumitru Focsa

Sokba került Dumitru Focşának, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjének, hogy bántalmazta a feleségét: a párt elnöksége szombati ülésén úgy döntött, kizárja az AUR-ból.

Krónika

2023. január 07., 19:522023. január 07., 19:52

2023. január 07., 19:582023. január 07., 19:58

Az elnökség közleménye szerint a párt becsületbírósága megállapította, hogy a Focşa elleni vádak igazak, tette pedig összeférhetetlen a párttagsággal és a képviselői státussal.

Ennek nyomán arra is felszólították, hogy mondjon le képviselői mandátumáról.

korábban írtuk

Bántalmazással gyanúsított AUR-képviselő: nem én vágtam orrba a feleségemet, hanem az ajtó
Bántalmazással gyanúsított AUR-képviselő: nem én vágtam orrba a feleségemet, hanem az ajtó

Elismeri ugyan Dumitru Focșa, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) felesége bántalmazásával gyanúsított parlamenti képviselője, hogy veszekedett és dulakodott is nejével, azt azonban nem, hogy meg is ütötte volna.

George Simion, az AUR elnöke egy közösségi oldalán közzé tett videóban leszögezte: a családon belüli erőszak elfogadhatatlan.

Egyben úgy vélekedett: Focşa nem mond le mandátumáról, hiszen a képviselői illetmény túlságosan nagy összegű.

Mint arról beszámoltunk, a rendőrség családon belüli erőszak miatt büntetőeljárást indított Focşa ellen, miután csütörtökre virradóra a felesége riasztotta őket, azt állítva: férje bántalmazta őt.

Focşa pénteken közösségi oldalán mentegetőzött, elismerve, hogy dulakodott a feleségével, de azt állította: nem ő ütötte meg a nőt, hanem a hálószoba ajtaja csapódott az orrának, amikor két oldalról rángatták.

korábban írtuk

Nyomoz a rendőrség, miután az AUR egyik parlamenti képviselője bántalmazta a feleségét
Nyomoz a rendőrség, miután az AUR egyik parlamenti képviselője bántalmazta a feleségét

Családon belüli erőszak miatt büntetőeljárást indított rendőrség Dumitru Focșa, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselője ellen, aki az alapos gyanú szerint súlyosan bántalmazta feleségét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja

A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja
2025. július 12., szombat

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése

Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése
2025. július 12., szombat

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés

A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés
2025. július 12., szombat

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját

Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját
2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint