Székelyföldön azonban rögtön a román–magyar dominanciaharc szimbolikus terébe kerül a történet. Ha a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetét is befogadó épület homlokzatán nincsen román zászló, az román értelmezésben azt jelenti, hogy a székelyek nem ismerik el a román fennhatóságot. Furcsamód, ez az olvasat a felelősségre vont magyar vezetőknek is megfelel. Ők ugyanis éppen ezzel szerezhetnek jó pontokat a választóik előtt.
Nem véletlen, hogy a zászlótémát kifejezetten meg is lovagolta Sepsiszentgyörgy korábbi polgármestere. Albert Álmos számára a százmillió régi lejes bírság sem volt túlságosan drága, ha az ezáltal begyűjtött politikai bizalomnövekedéssel mérte össze. A Székelyföld határait jelző pannók kifüggesztése esetén is a szimbolikus tér birtokbavétele a tét. Nem mellékes, hogy a táblaállítási kísérletek négyévente ismétlődnek: mindig a választási kampányban.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy nincs szükség a szimbólumokra. Ezek fontos elemei a világban való eligazodásnak. Csak akkor van baj, ha a szimbolikus térért folytatott harc a valós önkormányzati vagy politikai munkát helyettesíti. Kárt okoz ugyanis a közösségének az az önkormányzati vezető, aki nem a felújított infrastruktúrával, a létesített ipari parkokkal, a működő tömegközlekedéssel büszkélkedik, hanem a ki nem tűzött zászlókkal, vagy éppen a kibiggyesztett határtáblákkal próbál népszerű maradni. Ezzel ugyanis a képviselt közösség lemaradásának bont zászlót.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.