Vizsgadrukk

Vizsgadrukkot emlegetett tegnap – tegyük hozzá: nem kis cinizmussal – Robert Fico, amikor nyilvánosságra hozta a nyitrai magyar lány megverése ügyének újabb sokkoló fordulatát. A szlovák miniszterelnök perdöntõnek tûnõ bizonyítékokat lobogtatott meg, miszerint M. Hedvig a támadás napján nem is beszélt a mobiltelefonján, az iratait pedig saját kezûleg postázta magának egy szomszédos településrõl. A kormányfõ szerint a lány vélhetõen félt egy soron következõ iskolai felmérõtõl, ezért színlelte megveretését.

2006. szeptember 13., 00:002006. szeptember 13., 00:00

A magyar érdekképviselet szempontjából sajnálatos öngólnak minõsülne, ha bebizonyosodik, hogy valóban kamu a nyitrai lány ügye. A farkast kiáltó juhász esete óta ugyanis tudjuk, hogy az ember egyszer játszhatja el a hitelét, s ez most érvényesíthetõ akár egy egész közösségre is. Az ügyben persze bõven vannak még megválaszolatlan kérdések, ezért hazardírozás lenne ítéletet hirdetni, amint azt Fico tegnap Pozsonyban megtette.
A vizsgadrukk azonban mégiscsak helytálló ábrázolása a helyzetnek. Miközben ugyanis a nacionalista partnerekkel kormányzó szlovák vezetõk mindezidáig igen kíméletesen bántak a korábbi, tételesen bizonyítható magyarellenes kirohanókkal, Fico – amint tegnap a vakuk fényében Hedvig feliratozott blúzát lobogtatta – valahogy arra a diákra emlékeztetett, akinek lyukasabb a tudása a legsûrûbb rostánál, ám ha váratlan adódó ismeretszilánkba kapaszkodhat, azt szajkózza a végtelenségig.
A tények azonban makacs dolgok – a tényleges és színlelt atrocitások esetében egyaránt –, s az uniós leckét egyelõre meglehetõsen magas hibaszázalékkal felmondó pozsonyi vezetõk „tanulmányi” átlagát nem emeli számottevõen Hedvig további bizonyításra váró húzásának leleplezése. S ha már Fico diákstikliként állította be az európai botrányt kavaró történetet, hadd szolgáljunk mi is egy hasonló témakörbõl táplálkozó tanáccsal: a nemzetközi magyarázatkérés elõli kitérésre nem jó módszer a krétaevés. Attól ugyanis nemcsak az „áldozat” láza ugrik fel, hanem a vizsgabiztos vérnyomása is.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 27., hétfő

Inkompetencia, korrupció, Cherecheș

Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.

Inkompetencia, korrupció, Cherecheș
Inkompetencia, korrupció, Cherecheș
2023. november 27., hétfő

Inkompetencia, korrupció, Cherecheș

2023. november 22., szerda

Elzálogosított jövő

„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.

Elzálogosított jövő
Elzálogosított jövő
2023. november 22., szerda

Elzálogosított jövő

2023. november 07., kedd

Amikor a gyűlölet valóban nem pálya

Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.

Amikor a gyűlölet valóban nem pálya
Amikor a gyűlölet valóban nem pálya
2023. november 07., kedd

Amikor a gyűlölet valóban nem pálya

2023. július 10., hétfő

Megálljt parancsolni a fekete öves provokátoroknak

Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.

Megálljt parancsolni a fekete öves provokátoroknak
2023. március 10., péntek

A „Kasszás Erzsik” munkája és a virtuális géprombolás

Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.

A „Kasszás Erzsik” munkája és a virtuális géprombolás
2023. március 03., péntek

„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó

Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.

„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó
„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó
2023. március 03., péntek

„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó

2023. február 24., péntek

A háború velünk marad

Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.

A háború velünk marad
A háború velünk marad
2023. február 24., péntek

A háború velünk marad

2023. február 19., vasárnap

Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?

Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?

Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?
Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?
2023. február 19., vasárnap

Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?

2023. február 17., péntek

Nagyhatalmak aknamunkái

Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.

Nagyhatalmak aknamunkái
Nagyhatalmak aknamunkái
2023. február 17., péntek

Nagyhatalmak aknamunkái

2023. február 11., szombat

Áldilemmáink egy katasztrófa villanófényében

Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.