Lehet ugyan magyarázni, hogy voltaképpen a zongora billentyűi is üthetők, hogy a billentyűkkel is lehet ritmust, és a dobokkal is lehet dallamot előadni. De ez csak okoskodás. A szavalatot a kisiskolás is meg tudja különböztetni az operaáriától.
A történtek után akár mosolyogni és legyinteni is lehetne, de a meglepő eredmény – minden bizonnyal – megannyi szakmai zsörtölődés forrása. A versünnep pedig nemhogy felemelte volna, inkább felbolydította a művésztársadalmat. Legkönnyebb a közönségre hárítani a felelősséget. Lekezelően lehet megállapítani: a Kívánságkosáron nevelkedett Duna tévés közönség jobban vette a Kodály-áriát, mint egy-egy vers elmondott vagy elénekelt változatát. Aki azonban így vélekedne, annak azon is el kell gondolkoznia, hogy az előadóművészek mégiscsak a közönséghez szólnak. Amiként a puding próbája az evés, úgy az előadóművészet próbája a közönség. Ami tetszik, az jó.
Felelőssé lehetne tenni az operaénekest is, akinek volt mersze áriával benevezni egy versmondó versenyre. Azt is fel lehet róni neki, hogy minden bizonnyal megszervezte a szavazók táborát; az elektronikus üzenetek világában pedig a szavazatok száma nagymértékben múlik a mozgósításon. Az előadó viszont nem tett egyebet, mint megpróbált élni a lehetőséggel. Sikerült neki.
Így hát a tanulságokat a szervezőknek kell levonni. Pontos versenykiírással, a szabályok következetes betartatásával ugyanis ők háríthatták volna el annak a veszélyét, hogy a versmondók ünnepe csalódások, feszültségek forrásává alakuljon.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
