2008. február 14., 00:002008. február 14., 00:00
Obama és Clinton párharca ugyanis épp azt teszi láthatóvá, ami a demokraták számára oly fontos: nem az egyenlőség állapotát, hanem a kiegyenlítés jelenlegi esélyeit. Hiszen Hillary Clinton az első női elnökjelölt, Barack Obama pedig – akinek nagyanyja egy kis kenyai falucskában él – az első olyan afroamerikai jelölt, aki egyben második generációs bevándorló is. Kettejük párharca Amerika fontos üzenete arról, hogy mit lehet tenni az egyenlőség érdekében egyenlősítéssel.
És ebben a párharcban kap ismét értelmet az amerikai elnökválasztás európai szemmel meglehetősen ósdinak tűnő furcsasága is: az előválasztások tarka rendszere, illetve az elhúzódó kampány. E kettő együtt ugyanis a helyzetek és a politikai témák olyan va-riációit állítja a jelöltek elé, amely épp alkalmasságuk eldöntését teszi lehetővé a sokáig mérlegelő, és a politika fölé csak ritkán hajoló amerikaiak számára.
A kampány arra ad esélyt, hogy a választók felmérjék: a politikai vezetők két szükséges, de egymásnak ellentmondó tulajdonsága – a képmutatás és az őszinte elkötelezettség – hogyan elegyedik jelöltjeikben. A képmutatás ugyanis a politikus realitásérzékét bizonyítja, felismeri -e a célszerűséget, a dolgok „racionális menetét” személyes véleménye ellenére. A saját meggyőződés melletti kitartás viszont annak bizonyítéka, hogy a jelölt a nehézségek ellenére sem adja fel céljait. A nagy politikai vezetőknek márpedig mindkettőre szükségük van. Mondhatjuk: erről is üzen most Amerika.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
