És bár a kérdésen elgondolkodva magától adódik a nagyvonalú válasz: mindkettõ egyaránt fontos, a gyakorlatban korántsem ilyen egyszerû a helyzet.
Bármelyik nagyobb város látképéhez hozzátartozik a zsúfolt gépkocsiforgalom, a gyalogos lépten-nyomon járdán parkoló autókat kénytelen kerülgetni, a túl késõn hazaérkezõk pedig gyakran kényszerülnek tömbházuktól messzebb hagyni kocsijukat, mivel a épület körül heringek módjára állnak az autók. Kétségtelen tehát, hogy városi életformának sajnos szerves részévé vált intenzív gépkocsihasználat eme járulékos problémáját rendezni kell. Néhol ezt emeletes parkolóházak építésével próbálják megoldani, csakhogy a lakótelepek öszszezsúfolt tömbházai között ez a módszer általában nem alkalmazható. A város tehát elkezd terjeszkedni. És mivel természetes, hogy a gépkocsi elérhetõ távolságra legyen mindig sietõ gazdájától, a terjeszkedés egyetlen lehetséges módjának a zöldövezetek parkolókká alakítása tûnik.
Csakhogy ez az út nem járható, mivel a városi élet ilyetén megkönnyítésére tett kísérlet épp a város lakhatóságát ásná alá. És egyidejûleg van igaza a marosvásárhelyi alpolgármesternek, amikor azt mondja, hogy a rengeteg autóval kezdeni kell valamit, illetve a környezetvédelmi hatóság vezetõjének, amikor a zöldövezeteket veszi védelmébe. Ki oldja fel tehát ezt a dilemmát? Hogyan egyeztethetõ össze tartósan a város mûködésének eme két alapfeltétele? Olyan kérdés ez, amelynek hosszú távú megoldása jóval bonyolultabbnak bizonyulhat annál, hogy két hivatal közti vita tárgyává egyszerûsödjön.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
