A jelzővel tulajdonképpen bagatellizálni próbálta az autonómiatörekvések jelentőségét. Azt üzente, nem kell félni a székelyektől, hiszen a szénsavas ásványvizeken kívül semmijük sincsen; és ezt abban a kontextusban baráti gesztusnak is lehetett érezni.
Hogy tartalmában sem volt elrugaszkodott a megfogalmazás, az csak manapság kezd látszani, amikor egyre több székelyföldi település ismeri fel: vizei, ásványvizei által tűnhet ki a szürkeségből; hogy a globális felmelegedés világában nem a sípályák, hanem a fürdők, az aquaparkok jelenthetik a biztos jövedelemforrást. A felismerésnek pedig az ad nyomatékot, hogy immár szinte általános a nézet: az elkövetkező évtizedekben megnő az édesvizek, az ivóvízkészletek birtoklásának a jelentősége. Míg egykor az aranybányák, a 20. században az olajmezők jelentették azt az értéket, amelyért olykor a háborúktól sem riadtak vissza az országok, az elkövetkező századokban az ivóvíz válik a legnagyobb értékké. Ha pedig így van, akkor a Székelyföld igencsak gazdag vidéknek számít. Majdnem olyan fontos helyen fekszik, mint mondjuk Kuvait az olajvilágban. Ahogy nemrég Kolumbán Gábor egyetemi tanár fogalmazott: elég sokan isszák azt a vizet, ami ott folyik el a kert alatt. Az sem mellékes, hogy Magyarország már most arra készül: az édesvizek kérdését emeli a 2012-ben esedékes EU-elnöksége középpontjába.
Ha most mozdul erre a székelység, ha most alapozza erre a térség fejlődését, arra nyílik lehetősége, hogy ezúttal ne a robogó vonat utolsó nyitott ajtaja után kapkodjon, hanem egy olyan vagonban helyezkedjék el, amit csak ezután vontatnak be az állomásra.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
