2007. augusztus 15., 00:002007. augusztus 15., 00:00
B?sescu székelyföldi túrázása azonban legfeljebb apró részleteiben tekinthet? rögtönzésnek. A nagy játékos szokatlan id?t és díszletet keresett és talált az újabb nagy el?adáshoz, amely – valljuk meg – ezúttal már-már hosszan tartó ütemes tapsra ösztökéli a hazai magyarságot. Román politikus talán még soha nem közelített ennyi empátiával tipikusan magyar kérdésekhez és keservekhez, s ily módon elragadtatva, szinte félve fogalmazzuk meg a váratlan fordulattal kapcsolatos kétségeinket.
A magyar anyanyelv?ek román nyelvvel való küszködését szinte törvényer?re emelte az államelnöki dimenzionálás, amelyet tegnap még árnyaltabban, de nem kisebb határozottságú el?adásban láthattunk viszont. Az új helyzethez való alkalmazkodással birkózó román politikumnak nehéz lesz ezek után olyan ellenérvet találnia, amely hatástalaníthatja a tegnapi programbeszédet. A magyar tömb életszínvonalának min?sítése, az infrastruktúra javításának hangsúlyozása újra csak olyan nyomatékot adott a kérdésnek, amelyre a jöv?ben építeni lehet és kell.
Sokan talán értetlenkedve figyelték viszont, hogy a magyar csomagban méltatlanul kevés hangsúlyt kapott az autonómia kérdése. Meddig? – formálódik rögtön a kérdés. Az egyik lehetséges válasz, hogy a kisebbségi kérdésekben bámulatos fejl?d?képességr?l tanúbizonyságot tev? B?sescu rövidesen az önrendelkezés igényének megalapozottságát is felismeri. A másik talán, hogy a nyomatékos, szinte ígéretszer? megfogalmazások bagatellizálják, jégre teszik az autonómia nem kevésbé fontos kérdését. Most lenne érdemes népszer?ségi felmérést elrendelni Enkláviában.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.