Pedig a budapesti utcákon minden ősszel tragédia történik, amelyet csak az emberi lélek önvédelmi mechanizmusai tompítanak előre látható, ciklikus történetté. Budapesten nem ismétlődik a történet, hanem minden ősszel világvége van. Minden évben atomjaira hullik valami nagyon mély és elementáris létszint, amire egy közösség, egy társadalom, egy kultúra épül. Az úttestből kitépett kockakő, az égő kuka, a suhogó gumibot, és a vízágyú egy korszak szétfoszlásának kísérő szimbólumai, amelyek a szakadt árpádsávos zászlók, az egyenruhává torzuló símaszkok és csikósgatyák, és az éjjeli csatatér fényeiben hidegen csillogó plexipajzsok alkotta háttér előtt felsorakozva újfajta esztétikát kényszerítenek a városra, az országra.
Valami nagyon feszíti a magyarországi társadalmat. Az utóbbi néhány évben barátságok, családi szálak, munkahelyi kapcsolatok mentek tönkre amiatt, hogy a felek nem voltak képesek összeegyeztetni egész világnézetüket meghatározó politikai meggyőződéseiket. Gyaníthatóan ebben rejlik a feszültségek forrása: nem a politikai nézetekben állt be radikalizálódás, hanem az e nézetek kinyilvánításának, megfogalmazásának módjában és körülményeiben. Az egymással szemben álló, egymást démonizáló politikai pólusok pedig rájátszanak erre a tragikus mozzanatra, és kiutat nem hagyva belekényszerítik az embereket egy olyan léthelyzetbe, amelyben csak két, egymást kiegészítő emberi reakció képes hosszú távon megmaradni: az erőszak és a szorongás. Ezt a pusztító keveréket pedig ellentétes előjelű politikai szónoklatokkal csak szítani lehet, a Csuklyás és a Rendőr pedig továbbra is egymásnak feszül az Andrássy úton
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.