Régi, jó téma

Nemcsak a román politikum berkeiben, de a hazai magyar közéletben is vitát kavart az elmúlt napokban az RMDSZ régióátrajzolási terve – már ha vitának lehet nevezni a különböző irányból közelítő politikai és civil szervezeteknek a témában kiadott nyilatkozatait és ellennyilatkozatait. Az nem meglepő, hogy bizonyos román politikai erők – gondolunk itt főként a Demokrata Pártra – csuklóból utasították el a tervezetet.

2007. október 19., 00:002007. október 19., 00:00

A román politikai elit ugyanis, összhangban a közvélemény jelent?s részével, még mindig valamiféle bújtatott szeparációs szándékot lát minden olyan kezdeményezésben, amely a közigazgatási egységek átszabását oly módon oldaná meg, hogy a kialakítandó tartományok egyikében – a történelmi Székelyföldnek megfelel?ben – a magyar lakosság többséget alkosson.

A tervezetet a magyar közösségen belülr?l ér? bírálatok kapcsán az a régi, jól ismert érzés keríthet bennünket hatalmába, miszerint ismét a süketek párbeszéde zajlik. Azaz maga a kiindulópont, a probléma megfogalmazásának mikéntje teljesen eltér?. A Székely Nemzeti Tanács a különleges státussal rendelkez?, autonóm Székelyföld képzetéb?l kiindulva fogalmazta meg kritikai észrevételeit a szövetség javaslatával szemben – ami, tekintve a testület létrejöttének okát és els?dleges célkit?zését, érthet? lépés, csak éppen nem vet számot néhány alapvet? problémával. Például a szórványban él? magyarok helyzetével – erre pedig nem elégséges válasz, hogy az SZNT a székelység önkormányzatiságának ügyét képviseli. Az RMDSZ egy általános, a teljes Romániára kiterjed? régiórendezési elképzelésb?l indul ki, jelen helyzetben nem is tehet mást. Túllépve azon a bökken?n, hogy pillanatnyilag – a jelek szerint – a román hatalmi és ellenzéki körökben nincs igazi politikai akarat a szövetség mégoly óvatos, az általános decentralizáció lehet?ségeit szem el?tt tartó elképzeléseinek elfogadására sem, fel kell tenni a kérdést: közelíti-e vagy sem egy hasonló típusú régióátszabás az erdélyi magyarságot többszintes autonóm intézményrendszerének kialakításához?

A kérdés szinte költ?i, mégis alapja lehet egy valódi, érveket és ellenérveket higgadtan ütköztet? össztársadalmi, civil disputának. A Pro Europa Liga állásfoglalása nemrég megadta az alaphangot. Ehhez viszont az kell, hogy a hazai magyar politikai elit heves érdekl?dése a téma iránt ne csökkenjen – a választási kampány lejártával sem.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 27., hétfő

Inkompetencia, korrupció, Cherecheș

Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.

Inkompetencia, korrupció, Cherecheș
Inkompetencia, korrupció, Cherecheș
2023. november 27., hétfő

Inkompetencia, korrupció, Cherecheș

2023. november 22., szerda

Elzálogosított jövő

„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.

Elzálogosított jövő
Elzálogosított jövő
2023. november 22., szerda

Elzálogosított jövő

2023. november 07., kedd

Amikor a gyűlölet valóban nem pálya

Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.

Amikor a gyűlölet valóban nem pálya
Amikor a gyűlölet valóban nem pálya
2023. november 07., kedd

Amikor a gyűlölet valóban nem pálya

2023. július 10., hétfő

Megálljt parancsolni a fekete öves provokátoroknak

Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.

Megálljt parancsolni a fekete öves provokátoroknak
2023. március 10., péntek

A „Kasszás Erzsik” munkája és a virtuális géprombolás

Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.

A „Kasszás Erzsik” munkája és a virtuális géprombolás
2023. március 03., péntek

„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó

Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.

„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó
„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó
2023. március 03., péntek

„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó

2023. február 24., péntek

A háború velünk marad

Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.

A háború velünk marad
A háború velünk marad
2023. február 24., péntek

A háború velünk marad

2023. február 19., vasárnap

Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?

Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?

Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?
Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?
2023. február 19., vasárnap

Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?

2023. február 17., péntek

Nagyhatalmak aknamunkái

Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.

Nagyhatalmak aknamunkái
Nagyhatalmak aknamunkái
2023. február 17., péntek

Nagyhatalmak aknamunkái

2023. február 11., szombat

Áldilemmáink egy katasztrófa villanófényében

Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.