2007. május 29., 00:002007. május 29., 00:00
A díj ugyanakkor váratlan, de logikus és méltó megkoronázása az új román filmes generáció törekvéseinek, annak a nemzedéknek, amely valóban friss levegőt hozott a kortárs román és – minden jel szerint – egyetemes mozikultúrába – Caranfiltól Porumboiun át Puiuig. És – tegyük hozzá – annak a nemzedéknek, amelynek tagjai többnyire meglehetősen mostoha infrastrukturális és anyagi körülmények között készítik alkotásaikat. Különös volt hallani vasárnap este az egyik román hírtelevízióban Sergiu Nicolaescut, amint lelkendezett, és egekig magasztalta ifjabb és tehetségesebb pályatársát – holott köztudott, micsoda kibékíthetetlen ellentétek feszülnek a román filmfinanszírozás pénzeszsákján évekig-évtizedekig tanyát vert politikus-rendező (s általában a „régi gárda”), és az egyre komolyabb nemzetközi sikereket elérő, de itthon jószerivel mellőzött fiatal alkotók között. Persze van, aki pénzt kap a műveire, és van, aki babért; a kettő nálunk ritkán szokott egybeesni.
Mindennek azonban egyre kevesebb jelentősége van. Mungiu Aranypálmája azt jelzi, hogy a kreativitás kibontakozásának, a korszerű és európai szinten is versenyképes kulturális miliő megteremtésére irányuló igénynek nem szabhatnak gátat a mégoly szerencsétlen körülmények sem. És azt is, hogy – a film tematikájának fényében – a múlt feldolgozása, a kommunizmus örökségével való szembenézés nem halogatható (gondoljunk A mások élete Oscar-díjára). Ha nem a politikum, akkor a művészet eszközeivel.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
