Akkor úgy ítélték meg, hogy a közel 250 kilométeres többletautózásnál nincs jobb megoldás. Noha a történet alapesetben a magyarországi gulyáskommunizmusról szól, kétségkívül az idő általánosabb üzenetét is hordozza. 40 évvel ezelőtt a világon mindenütt másképpen gondolkoztak az energiáról. Alig vetődött fel annak a gondolata, hogy mi lesz, ha elfogy a kőolaj, ha elviselhetetlenül megdrágul a benzin.
Aztán az 1973-as olajválság józanítóan hatott. A kőolaj hordónkénti ára az OPEC-tagországok Izrael-ellenes döntése következtében háromról 12 dollárra emelkedett. Az akkori Nyugat-Németországban hétvégi autózási tilalmat kellett bevezetni. A gépkocsi nélküli hétvégékre pedig szinte leállt az élet. Alig akadt vásárló az üzletekben, üresek maradtak a vendéglők. Mindenki rosszul járt.
A kőolaj ára az utóbbi öt évben megötszöröződött, és immár a hordónkénti 150 dollárhoz közelít. Hogyan magyarázható, hogy egyáltalán képesek vagyunk még élni? Talán azért nem érezzük a nyomását, mert nem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan drágult az üzemanyag. Az árnövekvés mértéke pedig mindig a tűréshatár alatt maradt. Így hát nincs krízis, nincs olyan helyzet, mely a kormányokat azonnali beavatkozásra késztetné. A tétlenség azonban most is kockázatos. Az a kormány, amelyik nem készül a bányászott, úgynevezett fosszilis energiahordozók kiváltására, amelynek nincsenek programjai a megújuló energiaforrások bevezetésére, minden bizonnyal az átalakulás vesztesei útjára kormányozza az országot. Romániának ma – a jelek szerint – ilyen kormánya van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
