Mintha ismerõs lenne a történet: 2006 elején – még házelnökként – magának Adrian Nãstasének kellett szavaztatnia az alsóházat arról, hogy tarthatnak-e házkutatást az ügyészek az említett ingatlanban.
Istenem, milyen rég is volt. Hány olyan tyúktolvaj létezik az országban, aki ekkor még csak tervezte a tyúklopást, és azóta már le is töltötte a megérdemelt büntetését. Hány zsákutcába terelték bele a politikusok a vagyongyarapodásukat vizsgáló bûnüldözõket, hány kitérõt tett a Zambaccian-dosszié az alkotmánybíróságon, az államfõi hivatalban, a legfelsõbb igazságszolgáltatási tanácsnál és a parlamentben, hogy oda jusson, ahol két éve is volt. És hol tart Miron Mitrea volt szállításügyi miniszter ügye, emlékszik-e még valaki, hogy mivel gyanúsították Codruþ ªereºt, a gazdasági, vagy Paul Pãcurarut, a munkaügyi tárca vezetõjét? Ki tudja már, hogy mi nem stimmelt Markó Béla volt miniszterelnök-helyettes szerzõi jogdíjával, hogy mit vajazott le Ioan Mureºan egykori és Decebal Traian Remeº késõbbi mezõgazdasági miniszter? És hányszor lõttek ez idõ alatt túl a célon a DNA ügyészei is. Hány esetben hirdettek olyan hadjáratot, amely végül az õ hitelességüket tépázta meg. Eredmény pedig semmi. Egyetlen korrupt volt vagy jelenlegi kormánytag sem került a rácsok mögé.
Noha fennhangon senki nem meri kijelenteni, hogy éljen a korrupció, az már nyilvánvaló: megbukott a korrupcióellenes harc. Sikerült kisiklatni, hitelteleníteni. A DNA mostani lépéseinek nincsen már meg a szükséges társadalmi támogatottsága, mert a társadalom nem érti már az összefüggéseket. Úgy jártak el a hatalmasok, mint a pénzmosás nagymesterei, akik megannyi fiktív és off shore cég kusza adásvételi hálózatán vezetik át a pénzüket, hogy vesszenek el a tranzakciók labirintusában, akik a pénz eredetét próbálják vizsgálni. Kicsit olyan lett a korrupcióellenes harc, mint a kommunista múlttal való leszámolás. Elveszett a részletekben. Képtelen volt a megtisztulás katarzisát sugározni.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.