2007. október 29., 00:002007. október 29., 00:00
A szövetség választási hangja ugyanis esetenként egyenesen emberinek mondható – leszámítva a törhetetlenül militáns Frunda Györgyöt, aki a testre szabott héjaszerepet idõnként túl is játssza. Hallani önkritikát bõven, sûrûn elhangzik a keresztyén értékrend dicsérete és példájának követendõsége, az ember csak kapkodja a fejét annyi évi arrogancia, és erõfölénybõl artikulált mondandó után.
A kolozsvári értelmiségiekkel kezdeményezett, párbeszédnek, közös gondolkodásnak szánt összejövetelen Markó Béla is sokkal közelebbinek mutatkozott ahhoz az énjéhez, amelyet sokan sokkal többször látnának szívesen. A fogyatkozó támogatottsága, erõsen kifogásolható kommunikációja, a romániai politikai erõtér, de talán az uniós prioritások kedvezõtlen átalakulása következtében is gyengülõ szövetség elnöke gyakorlatilag annak a rétegnek a segítõkészségét próbálta felmérni, amelynek jelentõségét éveken át bagatellizálta.
A megfogalmazott válasz egyben kérdésfelvetés is volt: a párbeszéd újrakezdeményezését egyszerre tartották elkésettnek, illetve korainak. Késeinek abból a szempontból, hogy az amúgy közvélemény-befolyásolásra képes, annak felelõsségét hordozó, de perifériára kényszerített értelmiség milyen mértékben játszhat mobilizáló szerepet – ha egyáltalán akar – egy kampányban. Korai pedig onnan nézve, hogy a november 25-i választásokat követõ periódus szinte eredménytelenül függetlenül új rajtot kell hogy jelentsen a romániai magyar közéletben.
Már vagy még – ez itt a kérdés.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
