2007. április 19., 00:002007. április 19., 00:00
Az ébredés keserű perceiben erőteljesebb a kritikai él is: a helyzet nem módosult az Eb-döntő tornájának megszerzésére tett korábbi magyar próbálkozásokhoz képest. Az előző két alkalommal sem, a horvát–magyar tandemnek pedig ezúttal sem volt különösebb adu a kezében. Makettek és hangzatos szándékok igen. Az első buktát még mindenki törvényszerűnek könyvelte el, ám az infrastrukturális fejlesztések elmaradása nyomán a továbbiakban már nem volt elégséges az az érv, hogy a magyarok nagyon akarják az Európa-bajnokságot.
Ahogy a kritikus női szem rögtön kiszúrja a vetélytárs kifordított, alig átdolgozott ruhájának csökkentett újszerűségét, valahogy úgy viszonyulhattak az UEFA döntéshozói is a fiókból négyévenként előrángatott és leporolt projektekhez. A grandiózus stadiontervekből semmi sem lett, és az autópályák is kínos lassúsággal hálózzák be Magyarországot. A magyar pályázat cardiffi lenullázása annak egyértelmű bizonyítéka, hogy a többször felmelegített étel a labdarúgás asztalán sem számít kulináris remeknek.
Adja magát a párhuzam: a magyar pályázat lényegében a magyar labdarúgásnak járó hivatalos minősítést kapta. Ám a dolognak nem kellett volna törvényszerűen hasonló ok-okozati öszszefüggésben működnie. A kudarc egyben a magyar sportdiplomáciát körülfonó nimbusz szertefoszlását, a klasszikus ködösítés, újabb illúziók végét is jelzi. Olyan kijózanodást, ami fáj – és aminek fájnia kell – politikai színezettől és légiesített határoktól függetlenül.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
