Még ha nem is lehet teljesen jogosnak tekinteni az RMDSZ kezdeti álláspontját, hogy Biró Rozália eddigi els? számú alpolgármesternek „alanyi jogon” jár a tisztség, s?t a politikában a PD „azé a hatalom, aki megszerzi“ elve is érvényes, Petru Filip indoklásai kétséget sem hagytak afel?l, hogy a PD a finoman adagolt nacionalizmussal próbálja szélesíteni szavazótáborát. Mint minden, a magyarságnak fontos ügyet, a volt városvezet? ezt is a nacionalizmus megnyilvánulásának tartotta, azt sugallva, hogy egy magyar polgármester a két nép példás együttélését veszélyeztetné. Akárcsak a magyar utcanévtáblák kihelyezése, az egyes hivatalos intézmények kétnyelv?sítése, vagy a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium melletti, ortodoxoknak átjátszott sportpálya visszakérése. A magyarok felé néha alkalmazott barátkozó hangnem a nacionalista románokkal való összekacsintással párosul, és nagy valószín?séggel hasonlóra lehet számítani a továbbiakban a végül a PSD-n belüli puccs segítségével megválasztott Mihai Grozától is. Ez a fajta kommunikáció magyar szempontból akár a Funar-féle agresszív sovinizmusnál is veszélyesebb lehet – éppen ravasz kétértelm?sége okán.
A nagyváradi események pedig csak részei az egyre világosabb országos jelenségnek: a kisebbségi törvény stagnálásának egyik f? oka a PD folyamatos aknamunkája, de a párt a nyílt nacionalizmustól sem riad viszsza, amire Daniel Buda Kolozs megyei elnök „ki a magyarokkal az országból” jelleg? nyilatkozatai is utalnak. Hiába szerzett így Vadim, Becali és Voiculescu az EP-választásokon összesen csak tíz százalékot, a magyarellenesség továbbra is él? jelenség. A széls?jobbot jelenleg f?leg a megosztottsága gyengíti, és minden jel arra mutat, hogy a szétszakadáson a szavazótáborukra „éhes” PD is munkálkodik. Közben pedig körmönfont retorikával igyekszik szert tenni minél több nacionalista voksra, úgy, hogy Európában is szalonképes maradjon.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.