Kivonulás: Irak helyett a kormányból

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Azt hiszem, az erdélyi magyarságnak tavaly nem sok oka lett volna, hogy könnyeket potyogtasson Teodor Atanasiu védelmi miniszter után. A tárcavezetőről a kormányzás első másfél évében jószerével semmi nem derült ki. Még azok is csak nehezen jegyezhették meg a nevét, az arcvonásait, akik estéről estére bújják a híradókat. A miniszter jószerével nem létezett a közvélemény számára. Olyan „no name” figura volt a kormányban, mint Winkler Gyula kereskedelmi vagy Gheorghe Barbu munkaügyi miniszter. Ha ebben az időszakban támad valakinek az az ötlete, hogy jó lenne lecserélni, talán senkiben nem kelt megütközést. Atanasiu azonban másfél éves vegetálás után megmutatta az arcát. Mi több, arcélet is mutatott, amikor a román katonák Irakból való kivonását javasolta.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2006. szeptember 14., 00:002006. szeptember 14., 00:00

Európai karaktert, európai arcélet, hiszen nem lehet nem észrevenni, hogy az Európai Unió országainak kezd elege lenni az iraki katonai jelenlétből. Az Unió fővárosaiban egyre inkább fiaskóként gondolnak az iraki beavatkozásra, és csak az alkalmat, az ürügyet keresik, hogy kivonják magukat e kudarcos feladat terhei alól.
Atanasiu épp az európai álláspont megpendítésével vágta el maga alatt a fát. Alighanem azért kell most bíróság elé állnia, mert kivonulás ügyében szemben találta magát Traian Bãsescu államfővel, aki már megválasztása napján a London–Washington tengely mellett kötelezte el magát. Mert azok a vádak, amelyek alapján az ügyészségi vizsgálat indult, és amelyek alapján az elnök felfüggesztette tisztségéből a minisztert, egyenesen nevetségesek. Ha eddig is kirúgtak volna minden tárcavezetőt, aki politikai ellenfeleit valamely televíziós csacsogásában a közvélemény manipulálásával vádolta, naponta ürültek volna meg miniszteri bársonyszékek Bukarestben.
Atanasiu ellen éppen Bãsescu bizalmasa, Adriana Saftoiu tett feljelentést. Az elnöki szóvivő nehezen tudná meggyőzni a közvéleményt arról, hogy nem a főnöke akaratát teljesítette. Az összefüggés annyira nyilvánvaló, hogy akár demonstratívnak is tekinthető. Azt üzeni: lám mindenki így jár, aki ellent mer mondani az állam elnökének. A botrányos menesztés megszépíti Atanasiu politikai szereplését, és azt is üzeni: van ok az aggodalomra.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 27., hétfő

Inkompetencia, korrupció, Cherecheș

Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.

Inkompetencia, korrupció, Cherecheș
Inkompetencia, korrupció, Cherecheș
2023. november 27., hétfő

Inkompetencia, korrupció, Cherecheș

2023. november 22., szerda

Elzálogosított jövő

„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.

Elzálogosított jövő
Elzálogosított jövő
2023. november 22., szerda

Elzálogosított jövő

2023. november 07., kedd

Amikor a gyűlölet valóban nem pálya

Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.

Amikor a gyűlölet valóban nem pálya
Amikor a gyűlölet valóban nem pálya
2023. november 07., kedd

Amikor a gyűlölet valóban nem pálya

2023. július 10., hétfő

Megálljt parancsolni a fekete öves provokátoroknak

Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.

Megálljt parancsolni a fekete öves provokátoroknak
2023. március 10., péntek

A „Kasszás Erzsik” munkája és a virtuális géprombolás

Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.

A „Kasszás Erzsik” munkája és a virtuális géprombolás
2023. március 03., péntek

„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó

Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.

„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó
„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó
2023. március 03., péntek

„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó

2023. február 24., péntek

A háború velünk marad

Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.

A háború velünk marad
A háború velünk marad
2023. február 24., péntek

A háború velünk marad

2023. február 19., vasárnap

Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?

Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?

Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?
Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?
2023. február 19., vasárnap

Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?

2023. február 17., péntek

Nagyhatalmak aknamunkái

Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.

Nagyhatalmak aknamunkái
Nagyhatalmak aknamunkái
2023. február 17., péntek

Nagyhatalmak aknamunkái

2023. február 11., szombat

Áldilemmáink egy katasztrófa villanófényében

Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.