Cioroianut már az amerikai látogatása után is megrótta a bukaresti sajtó, Bólogató Jánosként mutatta be, aki szinte el is felejtette, hogy a román érdek esetenként különbözik az amerikaitól. Megtörténhet, a mostani kijelentései is a budapesti megillet?döttség lenyomatát viselik magukon, itthon más hangsúlyt kapnak az autonómiáról vallott nézetei.
Az is lehet azonban, hogy a nyitásra a magyar zárás kínált lehet?séget. Cioroianu olyan téma iránti nyitottságáról tett ugyanis tanúbizonyságot, amelyet tudomása szerint a magyar kormány úgysem fog felvetni. Gyurcsány Ferenc augusztus végén jelentette ki: rosszul tenné a magyar kabinet, ha támogatná az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket; az SZDSZ pedig az egyéni jogok oldaláról határolódott el az autonómiától.
Bátoríthatta Cioroianut az is, hogy elképzelhet?: a novemberi nagyszebeni kormányülésen már nem a T?riceanu-csapat képviseli Romániát. Ezt a csapatot – amelynek ? is tagja – addig minden bizonnyal kitessékelik a Victoria-palotából. Az ígéretek pedig a politikai riválisok udvarára esnek majd vissza.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.