2007. október 17., 00:002007. október 17., 00:00
Sokkal érdekesebb, hogy a román társadalom inkább megsért?dött az eseten, mintsem igyekezett volna reálisan kezelni az amúgy valóban nem sok logikát feltételez? indokokat. Például a chi?in?ui vezetésnek azt a késztetését, hogy oroszbarátságát id?nként hasonló gesztusokkal bizonyítsa. Vagy a különösebb nyakló nélkül hangoztatott román álláspontra – miszerint csak id? kérdése, mikor tér meg Moldova az anyaország kebelére – adott figyelmeztet? választ.
Szóval inkább sért?döttséget érezni a hazai reakciókban, amelynek visszatér? motívuma a moldovaiak hálátlansága. Akiknek csak az Európában ma már szabad mozgást biztosító román útlevél kell, amúgy semmi empátia a hazai viszonyok iránt, nem járnak el választani – bár inkább a szavazni kifejezés hangzik el s?r?bben –, s?t sokan kikérik maguknak, hogy ?k nem román, hanem moldovai nyelven beszélnek. Hasad a román tudat rendesen, és semmit sem ért az egészb?l.
Közben meg néha felbukkan a kérdés: milyen mértékben szabad er?ltetni ezt a szerelmet, muszáj-e segíteni valakinek, ha annak egyetlen porcikája sem kívánja a feléje nyújtott kezet? Megfellebbezhetetlennek szánt példák hangzanak el az örök összetartozásról, a történelmi adósságról, holott legalább akkora súllyal esik a latba, hogy potenciális szavazóbázis rejt?zködik a szibériai hadseregben, a kolhozon, a nagy Szovjetunió építésén szocializálódott emberek és leszármazottaik mögött.
Ha meg a kistestvér nem hajlandó teljes mértékben azonosulni a nagytestvér ízlésvilágával, életr?l, hazafiságról vallott nézeteivel, akkor jön a sért?dés, a kisstíl? szurkapiszkák. Mert elfogadni netán a „moldován” nyelv esetleges létjogosultságát, az már-már azzal a veszéllyel szomszédos, hogy például a székelyföldi megyék elfogadottan összetartozó entitásként éljenek a nemzetállam szívében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
