Furcsa módon akkor kezdenek teret nyerni a radikális gondolatok, és az ezekhez rendelt jelképek, amikor a nemzeti szimbólumok használata kiteljesedõben van. Ez elsõsorban Magyarországon figyelhetõ meg. A kilencvenes években elképzelhetetlen lett volna, hogy a Magyar Szocialista Párt választási nagygyûlései piros-fehér-zöldben ússzanak. A nemzeti színek, a nemzeti jelképek akkor a nemzetben gondolkodó – elsõsorban jobboldali meggyõzõdésû – polgárok megkülönböztetõ jeleinek számítottak. Talán épp e megkülönböztetõ jelleget hiányolják ma azok, akik ma árpádsávos zászlók alatt masíroznak. Úgy érzik, semmit sem ér a piros-fehér-zöld lobogó, ha Gyurcsány Ferenc is az alatt áll. Ezért keresnek hát olyan jelképet, amely alá biztosan nem állhat be az általuk nemzetellenesnek tartott bal. Így válik az Árpád-házi királyok zászlaja a kirekesztés eszközévé.
Az ilyenfajta jelképkeresés azonban aligha felel meg annak a célnak, amelyet maguk a radikálisak is magukénak érezhetnek. Mert e csoportok minden bizonnyal olyan országban éreznék jól magukat, ahol a nemzeti összetartozás érzése a politikai paletta valamennyi pártját áthatja; ahol a cél közös, csak az eléréséhez vezetõ eszközökrõl oszlanak meg a vélemények; ahol a jobb- és a baloldal egyaránt lehetõségeket lát abban, hogy Magyarország határain túl magyar kultúrájú, magyar érzelmû polgárok milliós közösségei élnek.
Az árpádsávos, rovásírásos jelképkeresés ma a radikális csapatok elkülönülését, nem pedig a nagy tömeg felzárkóztatását szolgálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
