És ki ítélhetné el a régi falak között jelenleg mûködõ Kölcsey Ferenc Fõgimnázium igazgatóját, aki a rábízott iskola, a térség legszínvonalasabb magyar tannyelvû középiskola jövõjét félti? Hiszen a csere után a kölcseys diákoknak három különbözõ épület között kellene ingázniuk, mivel nem férnének el a református gimnázium jelenlegi helyszínén.
A történet szereplõi olyan játszmába kényszerültek bele, amelynek egyelõre nem látni a végkifejletét, és amelyet rendkívül óvatosan, a saját érdekeket a másik fél szempontjaival folyamatosan összemérve kell lebonyolítani. A Kölcsey vezetõségének mérlegelnie kell, hogy vajon érdemes-e dacolnia a tulajdonjog elvével, és ragaszkodni ahhoz, hogy a fõgimnázium továbbra is az egyházi iskolába mûködjön. A református egyháznak pedig azt kell fontolóra vennie, hogy saját intézményépítési terveinek megvalósításához vajon nem túl nagy ár egy nyolcszáz diáknak képzést biztosító, magyar nyelvû iskola tekintélyét megtépázni, életét jelentõsen megnehezíteni. A játszma veszélyes, hiszen az intézményi szinten esetleg elmérgesedõ viszony káros következményekkel járhat nem csupán a szatmárnémeti magyar közösség, hanem elsõsorban a két iskolában tanuló diákok közérzetét, hangulatát illetõen is. Ebben a helyzetben az egymásnak feszülésnek, az egyoldalú, merev megoldások erõltetésének csak negatív eredménye lehet. Holott a közös érdek megköveteli, hogy a város fiataljainak oktatása zavartalanul folytatódjék.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
