2007. szeptember 27., 00:002007. szeptember 27., 00:00
Mindez a rendszerváltás perspektívájából tekintve, mintha azt láttatná: az erdélyi sorsszolidaritás 1989-es népét mára az irodavezet?k népe váltotta le, eléggé meggondolkodtató párhuzamaként annak, ahogyan Magyarországon Kádár népe szép csöndben leváltotta Kossuth népét a kilencvenes évek során. Ugyanis amiként a posztkommunista választási logika arra alapozott, hogy a tetszet?s jelszavak elfedik a politikai képvisel?k egypárti-funkcionárius múltjából adódó hivatalnokszemléletét, úgy alapoz most az RMDSZ-lista összeállításmódja is arra, hogy az európai képviselet hasonló logikáját teljesen elfedi a Szövetség ellenzékének témáiból átvett választási program.
Az igazán bántó üzenete e listának mégis az, hogy miközben a valamikori RMDSZ-nek fontos volt, hogy szellemi holdudvarában ott lássa az irodalmi és m?vészeti m?helyek elismert képvisel?it, építhessen akadémiai rangú tudósok, civil aktivisták és egyházi emberek támogatására, most, az Európai Unió kapujában álló RMDSZ-nek ez már távolról sem ilyen fontos. Olyannyira nem, hogy még egy jelöltlista szimbolikus üzeneteként sem tartja érdemesnek megfogalmazni.
Amiben viszont további két üzenet jelenik meg. Az egyik a kulturális autonómiával kapcsolatos: miközben az RMDSZ az aradi kongresszus óta folyamatosan szorgalmazza a közjogi autonómia szurrogátumaként a különböz? helyi autonómiatanácsok létrehozását, e jelöltlistával azt teszi világossá, hogy valójában nem számít a kulturális autonómia révén létrejöv? er?forrásokra. A másik viszont annak a jelszónak tagadása, hogy „nyertessé kell tenni a magyarságot Európában”. Mert az EU-integráció révén elérhet? nyereség csak akkor nyeresége a magyarságnak, ha annak minden dinamikusabb rétegét eléri. És ez az, ami szintén nem jelenik meg – még üzenetként sem – az RMDSZ-lista aparatcsik-logikájában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
