2007. augusztus 14., 00:002007. augusztus 14., 00:00
Néhány közvetlen válasz adott; elég csupán egyetlen – nem sokkal korábbi – esetre gondolni, arra a méltatlanul rossz hangra, amellyel Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes-plébános nyílt levele oktatta ki a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi F?iskolának és Papnevel? Intézetnek a Babe?–Bolyai Tudományegyetembe való betagolása ellen szavukat emel? híveket. A kioktató levél ugyanis világosan jelezte: az egyházi hierarchia nincs felkészülve arra, hogy szembesüljön híveinek közéleti aktivitásával, a demokratikus gyakorlatok iránti – megnövekedett – igényével.
De meglehet, mélyebb oka is van a konfliktusnak. Gergely István és Czirják Árpád esete alighanem arra is visszavezethet?, hogy – id?legesen legalábbis – megtört az az egyensúly, amely a katolikus egyházat oly sikeressé tette és teszi történelmi szerepe betöltésében. Az az egyensúly, amelynek hit és hivatás között kell fennállnia. A katolikus istenhit egyetemessége, ahogy azt e világegyház nagy szervezete megjeleníti és hirdeti, nem válik értékké a mindennapi életben, ha nem kap formát egy konkrét közösséghez kapcsolódó papi hivatás révén. A hit egyetemessége mindig csak konkrét lelki közösségek révén tud fennmaradni, abban, ami mindennapos bajokkal küzd? ember számára hiten inneni segítséget is jelent. És ezt ismerik fel azok a papok, akik mint Gergely István vagy Czirják Árpád, hitükre hivatást építenek, olykor szembekerülve azokkal, akik a hitet csupán a kánonok megtartásának gondolják.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.