2007. június 08., 00:002007. június 08., 00:00
A végéhez közeledő idei rendezvénysorozat egyik nagy tanulsága az, hogy – ebben hasonlít magához a városhoz – a fesztivál kinőtte önmagát, önnön kereteit (elég egy pillantást vetni a lapunk kulturális rovatában összefoglalt adatokra). A helyszínek kapacitása már nem elég a változatos programok kezelésére és a fesztiválturisták hadainak befogadására – ennek tulajdoníthatók azok a „gyermekbetegségek”, amelyek minden, átalakulófélben lévő megarendezvényt jellemeznek.
A TIFF-jelenség azonban egy fontos tendenciát jelez. A fesztivál jó eséllyel pályázik arra, hogy Románia legjelentősebb, évente megrendezett kulturális eseményévé váljon, és arra is, hogy a (közép-)európai mérce szerint is jelentősnek tekinthető filmes seregszemlék sorába emelkedjék. Szinte felesleges említeni, hogy a TIFF-versenyprogramban is szereplő Cristian Mungiu-alkotás cannes-i diadalmenete még inkább ide irányította az európai kulturális közvélemény és média figyelmét. Nemcsak azért fontos tehát, mert jó művészfilmek tömkelegét lehet megtekinteni, hanem azért is, mert a benne rejlő – a szervezők által egyre inkább ki is használt – szellemi és üzleti-gazdasági lehetőségek kiaknázásával egy újfajta regionális centrum és identitásképzet kialakulását is ígéri. A hangsúlyok áthelyeződésével egy évben egyszer Kolozsvár – Szebennel karöltve – az ország kultúrfővárosává válik, Erdély pedig a kulturálisan „legterheltebb” régióvá – erre vessük hát vigyázó szemünket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
