2007. szeptember 17., 00:002007. szeptember 17., 00:00
Most azonban mégsem ugyanez a helyzet: Csegzi Sándor és Borbély László vitája már több esélyt biztosít a Marosvásárhely jöv?jével kapcsolatos kérdések megvitatására.
Ez taktikai értelemben is kihívás, hiszen – amint Dorin Florea els? választási sikere óta tudjuk – ma az a polgármesterjelölt gy?zhet, aki a saját nyelvi közösségének támogatása mellett a másik etnikai közösségb?l is szerez szavazatokat. Ezért a választási versenyben megjelen? jöv?képnek egyaránt kell szólnia a vásárhelyi
magyar és román közösséghez.
Ilyen jöv?kép azonban nem könnyen fogalmazható meg. Így érthet?, hogy mind Csegzi, mind Borbély eddig inkább csak fejlesztésr?l beszélt: mintha az irány nélküli haladás lenne vetélkedésük igazi terepe. A fejlesztési elképzelések versenyében Borbély mellett szól miniszteri tapasztalata, Csegzi viszont alpolgármestersége városgazdálkodási gyakorlatát hozhatja fel, amelyhez konfliktuskerülésének hozadékát teheti még hozzá.
A városfejlesztés el?térbe helyezése azonban nem teszi megkerülhet?vé a „városhivatás” kérdését: azt, hogy milyen centrumszerepet szán önmagának Marosvásárhely Észak-Erdélyben. Miközben Dél-Erdélyben eld?lni látszik a kérdés, hogy Brassó és Nagyszeben a két vezet?, régiókonstituáló központ – az egyik a nyugati, a másik a délkeleti kapu –, és mind a kett? alapoz a szász örökség potenciáljára, Észak-Erdélyben a centrumszerepek még nem rajzolódtak ki ennyire világosan: bár Kolozsvár egyértelm?en Erdély f?városa, az erdélyi magyarság jöv?je szempontjából oly fontos Kolozsvár–Marosvásárhely centrumkett?sben a szerepmegosztás még nem tisztult le. Marosvásárhelynek ugyanis el?bb-utóbb döntenie kell: a Székelyföld felé tekint-e inkább, avagy kiegészít? centrumként várakozik Kolozsvár árnyékában.
Ez a vásárhelyi városhivatás igazi kérdése. Borbély és Csegzi vitájának e dilemmáról is szólnia kell.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
