Mára változott a világ.Csodálkozva kapjuk rajta magunkat, hogy amiatt aggódunk,nehogy Románia alól is kiszívják aföldgázt a határ melletti makói lelőhelyen.Tudatosult bennünk, hogy a gázszámlánkonszereplő összeg is függ attól, mennyi energiátnyer hazai termelésből az ország. Egyre jobbanfigyelünk arra is, hogy mi történik azadólejeinkkel. Nem vándorolnak-e illetéktelenülmagánszemélyek zsebébe. E szemléletiátalakuláshoz mindenképpen hozzájárulta korrupció-elleni harc. Az a tény, hogy láthattuk,nem pártfüggő, mely politikusoknak ragadós akeze. Mivel egyre több a közpénz, egyre erősebb aközpénz csábítása is. Kiss Sándorpedig már korábban, a tej-kifli program bevezetéseidején is bizonyította, úgy tud lavíroznia törvények között, hogy saját üzletiérdekeit sem téveszti szem elől.
Mindezekkel együtt, úgytűnik, a kágyai kastélyügy afféle vihar abiliben. Mert ha igaz a prefektusi vizsgálat megállapítása– hogy az államosítás utáni bővítésekmiatt a kastély úgy sem szolgáltathatóvissza természetben az egykori tulajdonos örököseinek–, akkor okafogyott az intézmények egymásramutogatása. Ez esetben ugyanis a befektetett pénztovábbra is azt az intézményt szolgálja,amelyiknek szánták. Azt pedig törvényszabja meg, hogy mennyi kárpótlás jár akágyai kastélyért a Pongrácz grófokörököseinek.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.