Az RMDSZ-nek nem sikerült visszaszereznie a marosvásárhelyi polgármesteri széket. Már négy évvel ezelõtt megtanulhatta volna a szövetség, hogy hiába állít pártpolitikust Dorin Floreával szemben. Ellene csak olyan jelölt lehet eredményes, aki nem a politika világából érkezik, és egyaránt népszerû a románok és a magyarok körében. Ilyen lehetett volna Bölöni László.
Az sem boldogíthatja az RMDSZ-t, hogy megtört a székelyföldi monopóliuma. Noha jelöltje ülhet a székelyudvarhelyi polgármesteri székbe, döntései megszavaztatásakor csak egy kisebbségbe szorult RMDSZ-frakcióra számíthat. És ahol megmaradt a többség, ott is az ellenzék hódította el a tanácsosi mandátumok 30–40 százalékát.
De nem ünnepelhet a Magyar Polgári Párt sem. Eredményei elsõsorban a várakozásoktól maradtak el. Jelöltjei – kevés kivétellel – elbukták a polgármesteri, tanácselnöki presztízscsatákat. A 75 napos „régiség” sem ad felmentést a kudarcra. A feladatra készülni a pártbejegyzési papír nélkül is lehetett volna.
A gyermeknapi választásnak mindezek ellenére sem kell gyásznapként bevonulnia az erdélyi magyarság történetébe. A versenyhelyzet ugyanis önmagában is teljesítményre sarkallja a választottakat. Arra kötelezi õket, hogy közelítsenek a választóikhoz. A vegyes öszszetételû székelyföldi tanácsok pedig afféle inkubátorai lehetnek az együttmûködésnek. Elõször azonban az RMDSZ-nek kell eldöntenie, hogy az együttmûködés vagy a konfrontáció politikáját választja. Ad-e alpolgármesteri tisztségeket az ellenzékének, bevonja-e az MPP-t a települések irányításába, vagy inkább az elszigetelésére, a felmorzsolására tör. A konfrontáció a parlamenti választásokon végzetes lehet.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.