2008. január 18., 00:002008. január 18., 00:00
Remélhetõleg a „Búcsú a szövetségtõl” címmel sikerült megfelelnünk az alelnök úr ebbéli elvárásainak – egy pillanatig haboztunk, hogy odabiggyesszünk-e egy kérdõjelet a végére, de aztán lemondtunk róla, hiszen van fantáziánk.
Az irónia egyébként nem megalapozott. Az RMDSZ bevallva-bevallatlanul valóban elindult a pártosodás rögös útján – s mindjárt leszögeznénk, hogy ezzel nincs is különösebb bajunk. Azt jelenti ugyanis, hogy a Markó Béla által vezetett szervezet igyekszik számot vetni az erdélyi magyarság valós politikai-kulturális tagoltságával, és, képletesen szólva, sutba dobja az ernyõt, amely alá ma már úgysem tolakodnak annyian, mint valaha, amikor még – az apokaliptikus regiszternél maradva – az átkos széthúzás kórja nem emésztette a nemzet testét. Kelemen Hunor és Kovács Péter – mégoly rosszízû – állásfoglalásai arra utalnak, hogy az RMDSZ tudatosan kezdi felvállalni a honi magyar politikai színtér egyik (kétségkívül legerõsebb, de korántsem egyetlen) aktorának szerepét. Ebbe a képletbe nagyon is illik az eddigi, jól-rosszul mûködõ struktúrák átszabásának – igenis: „pártosításának” –, a helyi szervezetek átfazonírozásának programja.
Az egészben csupán az az aggályos, hogy – az EP-választások eredményei óta félhivatalos állásponttá vált önfelmentõ diskurzusnak megfelelõen – megint a helyi szervezetek húzhatják a rövidebbet (az elõválasztásokat is állítólag azért kell megszüntetni, mert eddig nem mûködtek hatékonyan).
De ez hadd legyen az RMDSZ-párt belügye.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
