2008. február 18., 00:002008. február 18., 00:00
Ha talpon marad az elképzelés – pláne, ha sikerre viszi a vásárhelyi magyarság ügyét –, legalább felerészt az ötletgazdáé a siker, ha viszont nem, akkor a magyarság megosztásának bőven vitatható vádja máris átkerül a másik udvarba. A folytatás megjósolható, miután Bölöni László bejelentette el sem kezdődött polgármester-jelöltségi pályafutásának befejezését.
A futballedzői karrierjében is többnyire a pragmatikus szempontokat előnyben részesítő szakember döntése nem okozott különösebb meglepetést. A vélhetően befolyásoló tényezők közül elég talán annyit megemlíteni, hogy Frunda György sokkal többször lábteniszezett a sokszoros válogatott futballistával annak idején a vásárhelyi betonlapoknál, mint Szász Jenő. Az ilyesmit nehezen felejti el az ember.
A kérdés már nem is az, hogy lesz-e Bölöniből vásárhelyi polgármester, hanem az, hogy jó lett volna-e, ha az lesz. A város emblematikus figurájaként talán maga mögé állította volna a magyarság többségét, de talán még a helyi románság egy részét is. A neheze azonban csak azt követően kezdődött volna, amikor érdekcsoportok lobbizásának kitéve, szűk körű tanácsnoki-bizalmi gárdával körülvéve kényszerül eligazodni az erdőben. Nem kizárt, hogy egy olyan szobor lebontásához asszisztálhattunk volna, amelynek talapzatához még sokáig járulnánk.
A Bölöni-lufi elszállt, s ha egy pillanatra megpróbálunk túlpillantani rövid távú perspektívánkon, talán nem is baj. Persze kapaszkodni azért mindig kell valamibe. Valami olyanba, ami inkább kézügybe esik.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
