Így történhet meg, hogy néhol még a kóbor kutyákat is választási reklámba öltöztetik, majd szabadon engedik az ebeket, hadd vigyék az örömhírt. (Persze megtörténhet, hogy a jelöltre a kutya sem szavaz majd, de az ötlet kétségkívül eredeti). Máshol arra játszanak rá – többnyire zsebpártok –, hogy jó nevű, országszerte ismert jelöltével azonos nevű személyeket indítanak a választásokon, abban reménykedve, hogy a megtévesztő hadművelettel eltéríthetik a jóhiszemű szavazópolgárok voksait.
A kampánystábok kreativitása ilyenkor nem ismer határokat, hiszen a tét óriási: most dől el, hogy a következő négy évben ki vezeti és virágoztatja fel a várost, a falut, a megyét. És ez az a pillanat, amikor mi, a döntéshozataltól egyébként távol levő többség közvetlenül beleszólhatunk városunk és megyénk jövőjének alakulásába. Ilyenkor pedig a legfontosabb, hogy tudatában legyünk: egyik jelölt sem mindenható, egyiknek sincs varázspálcája, noha a kampány során némelyikük éppen ezt igyekezett elhitetni. Végül is így van ez rendjén: a jelölt ajánl és ígér, a választópolgár meg dönt és szavaz. Ideális esetben nem annak függvényében, hogy melyik kampányrendezvényen lépett fel kedvenc zenésze, vagy melyik polgármesterjelölt fogott vele kezet mosolyogva. Amikor a szavazófülkében állunk, kezünkben a pecséttel, gondoljunk arra, hogy most tőlünk függ a világ sorsa. És gondoljunk arra, hogy a szomszédos fülkében álló társunk talán hasonlóképpen tervez. Igen, tervezzük el, hogyan szavazunk – okosan, ésszel, higgadtan. Valóban a világ, világunk sorsa a tét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
