2007. augusztus 17., 00:002007. augusztus 17., 00:00
Emlékezhetünk az észtországi véres zavargásokra, amelyek a tallini szovjet katonai emlékm? eltávolítását kísérték – szimpátiával figyeltük az észtek bátorságát. Nemrég pedig a budapesti, Szabadság téri emlékm?re pingálták rá – félreérthetetlen célzásként – a regnáló magyar miniszterelnök nevét. Ezzel kapcsolatban a magyar igazságügyi tárca államtitkára a következ?t bírta mondani: „Egy csöpp józanság, egy csöpp belátás kellene a szovjet politikát nem kedvel? emberek részér?l.”
Mivel úgy érezzük, ebbe a kategóriába tartozunk, hadd szögezzünk le néhány dolgot a józan belátás nevében. Szobrot, emlékhelyet megrongálni nem szép dolog, a kísért? múlt emlékjeleit pedig nem kell megsemmisíteni – elvégre „a múltat végképp eltörölni” imperatívusza épp ama átkos rendszert jellemezte. Ugyanakkor azt is el kell mondani – mindenfajta politikai és nagyhatalmi konjunktúra ellenére –, hogy ezeknek a szobroknak, emlékm?veknek nincs helyük a köztereken, ahogy az egykori náci megszállókra emlékeztet? relikviáknak sem. Nem érthetünk egyet azokkal, akik a „szimbolikus gesztusok”, „szimbolikus politizálás” hiábavalóságát és helytelenségét hangoztatják. A posztkommunista átmenet szimbolikus tereiért folyó meg-megújuló küzdelem azt jelzi, hogy a szóban forgó (szó szerint vagy áttételesen értelmezett) terek, emlékek helyének pontos meghatározása, az általuk jelképezett történelmi-politikai örökséghez való viszony tisztázása valós és halaszthatatlan igény. Helyük viszont nem a szeméttelepen van, hanem a múzeum csendjében. A h?vösön.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
