Fél emberöltő távlatából talán felsejlik az izgalommal telített várakozás hangulata, amint a család reménykedve lesi a postaládát, hogy mikor esik már ki belőle az értesítés: menni kell átvenni az új Daciát. Felrémlik talán, hogy a szemben lakó Lajos milyen büszkén mutogatta a fél utcának a tűzpirosan csillogó járgányát, amelyet az éjszaka hozott haza Piteşti-ről, és másnap hogyan vitte el egy körre az irigykedő, de a műszaki kiselőadásra hozzáértően bólogató szomszédokat. Akik aztán szétszéledve, néhány napig csak arra bírtak gondolni, hogy nemsokára ők is sorra kerülnek. Sokuk számára soha nem jött el a nagy nap.
Az Aranykorszak egyik utolsó „tréfájaként” a takarékpénztárban bennragadt összegek most többé-kevésbé napjaink ár-értékszintjéhez igazítva visszatérnek gazdáikhoz, csakhogy most már nem ugyanazt jelképezik, mint húsz évvel korábban. Szó se róla, hatezer euró bármikor, bárkinek jól fog, és ha megkésve is, de az erkölcsi jóvátétel is megvan. Ámde egy új Dacia szimbolikája ma már nem ugyanaz, mint 1987-ben, amikor még a benzinhiány ellenére is az élet egyik fő célkitűzését jelentette az új autó. És minden bizonnyal sokan éreznek majd az ötven éve bolyongó levelet kézbe vevő nénihez hasonlóan, aki gyanúsan csillogó szemmel tűnődik a hajdani álmok szertefoszlásán.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
