2008. augusztus 05., 00:002008. augusztus 05., 00:00
Sokan vannak már abban a panteonban: nekünk, magyaroknak is van „Szolzsenyicinünk”, Faludy Györgynek hívják – neki is olyan kalandos sors jutott osztályrészül, amely kísértetiesen emlékeztet a nagy orosz íróéra: ő is megjárta a magyar Gulágot, Recsket, és megírta a maga „Gulág-szigetcsoportját”, Pokolbéli víg napjaim címmel. Mindketten a rendszerváltás után tértek haza az emigrációból, és nagyon idős kort értek meg, hogy a „kiátkozás” évtizedei után egy egész nemzet – és a fél világ – elismerésétől övezve hagyják maguk mögött a földi életet.
Ezek a sorspárhuzamok nem csak önmagukban érdekesek: az életutak, a pályaívet jelző stációk – az eltérő emberi habituson túlmenően – valamiképpen a huszadik század lényegéről közvetítenek valami fontosat. A Szolzsenyicinek nemcsak tanúi, hanem aktív résztvevői és alakítói voltak koruk társadalmi-politikai valóságának, a „vétkesek közt cinkos, aki néma” erkölcsi imperatívuszának következetességével, az emberiség történelmének talán legellentmondásosabb évszázadában. Ennek a paradoxon-létnek egyik vetületét az orosz rendszerkritikus író (is) a bőrén érezte, amikor a szabad Nyugaton azzal szembesült, hogy az újbaloldali mozgalmak lázában égő „haladó” közvélemény gyakorlatilag nem hajlandó elhinni a sztálinista Szovjetunióban történt borzalmakat, a reakció zászlóvivőjének bélyegezve őt irodalmi igényű tényfeltárása miatt. Szolzsenyicinnek (aki azt írta, hogy „a kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem”) és a hozzá hasonlóknak rendkívül fontos szerepük volt abban, hogy a nyugati értelmiség leszámolt a szélsőbaloldali utópiákkal. Mindezt olyan eszközzel – írásművészetével – tette, amelynek társadalomalakító funkciója az új évezredben erősen háttérbe szorult. Életműve áttételesen egy olyan világról tudósít, amelyben az írott szó, ha késéssel is, meghallgattatásra talált – s ez mindenképp okot ad egy csipetnyi reményre.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
