2007. május 18., 00:002007. május 18., 00:00
Mindenesetre mi, amennyire lehet, vegyük komolyan a töprengésre és opcióink tisztázására adatott időt. Tisztázhatjuk például, hogy egyszerű politikai eljárási problémaként kezeljük-e a népszavazás tárgyát vagy pedig identitáskérdésként – bár a kettőt valószínűleg nem lehet teljesen elválasztani egymástól. Eldönthetjük magunkban, hogy egy olyan elnökre szavazzunk-e, akinek az alakulatában hajdani egységpártos politikusok ülnek, akik mindent megtettek például a kisebbségi törvény elfogadásának megakadályozásáért – vagy pedig olyan alkalmi koalíció javaslatát támogassuk, amelynek tagja a legelvadultabban magyarellenes román párt és jó néhány keményvonalas kriptokommunista őskövület. Azon is eltöprenghetünk, mennyire tulajdonítsunk etnikai előjelet annak, hogy ügyészségi vizsgálat indult prominens magyar nemzetiségű politikusok ellen (hacsak nem gondoljuk eleve azt, hogy aki magyar, csakis becsületes lehet).
És mindenekelőtt azt kell eldöntenünk, tekinthetjük-e reális alternatívának a fenti szekértáborok által artikulált nézetrendszereket és válságkezelő elképzeléshalmazokat – elvégre a nem-szavazás is üzenettel bíró választási lehetőség. Mert obligát módon hinnünk kell abban, hogy a közvetlen demokrácia vásári zűrzavarában nem lényegtelen, mit legitimál mindannyiunk anonim, sokadik pecsétje.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.