Itthonról nézve úgy látszott, a korábbi, kiküldött képviselők elvesztek Brüsszelben. Tevékenységük elhanyagolható, és életjelt is csak ritkán adtak magukról. Ha pedig az újságíró saját kezdeményezésére próbált tájékozódni, sok esetben olyanszerű elutasításba ütközött, hogy „ez nem téma, erről nem kell írni!”. Ezzel szemben, a novemberben megválasztott képviselők ontják a témákat. Ha éppen nincsen parlamenti vakáció, szinte naponta becsorog a szerkesztőségi elektronikus levelesládába valamelyiküktől egy-egy közlemény. Némelyikben arról tájékoztatnak, hogy kivel tárgyaltak, másokban arról, hogy milyen ügyekben szólaltak fel az Európai Parlament plénumában. Más esetben újságírókat, közéleti személyiségeket hívnak Brüsszelbe, hogy közvetlenül is beleszagolhassanak az EU-s levegőbe. Már-már szinte úgy érzi az ember, többet tud a brüsszeli háromról, mint a bukaresti harminckettőről. Pedig az utóbbiak lényegesen közelebb vannak.
És talán éppen itt van a dolgok nyitja. A Brüsszelbe küldött erdélyi magyar képviselők felmérték, bármit is tennének, valószínűleg nem lesznek ott a világ vezető hírügynökségeinek a jelentéseiben. Ha ők maguk nem tesznek azért, hogy munkájukból a választók is lássanak valamit, valószínű, a feledés útjára lépnek. Talán ilyen irányba változik a bukaresti politika is, azt követően, hogy ősszel immár névre szóló szavazással választjuk meg a képviselőinket, szenátorainkat. Az emberek ugyanis arra szavaznak, akit ismernek. Aki belevész a homályba, annak nem terem újabb mandátum.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.