2008. január 15., 00:002008. január 15., 00:00
S hogy még súlyosabb legyen a helyzet, a hagyományok között az apáktól-nagyapáktól a társulás iránti viszolygást is táplálják. Némileg érthetõ módon, hiszen a kollektív fogalmának tisztára vikszolása nem egyetlen generáció feladata és felelõssége.
A helyzet tarthatatlanságának tudatosítása, illetve a felvilágosítás elmaradása viszont már nem elsõsorban az õ számlájukra írandó. Az uniós világ beköszöntése ugyanis legalább annyira felkészületlenül érte az átmenetet segíteni hivatott szakembereket, mint magukat a gazdákat – mindenkit a saját szintjén. Mással ugyanis aligha magyarázható, hogy 2007-ben az egy romániai gazdálkodóra jutó uniós támogatás nem haladja meg az 50 eurót, míg egy holland földmûvelõ 400 eurónyi segítségben részesült, de még a magyarországi kollégára is 200 euró jutott.
Az ellenszlogen unalomig ismert: sikeresen pályázni csak közösségben lehet, az emberek viszont hallani sem akarnak a közösködésrõl. Mint például a várfalvi hagymatermesztõk, akik nem „hivataloskodnak\", a felvásárlókra várva ücsörögnek portáik elõtt. A vészharangokat viszont nem lehet elégszer és elég hangosan rángatni mindazoknak, akiknek feladatuk lenne. A közösségi tudat természetes fejlõdése ugyanis csak lassan követi a gazdasági kihívásokat, s a késlekedés csak ráerõsít a bevásárlóközpontok könnyû csábítására.
És így múlhat el a világ dicsõsége. Vagy a kibédi, a várfalvi vagy a perecseni hagyma hírneve, amelyért még a Trianon utáni Magyarországon is tûvé tették az igényes háziasszonyok a budapesti piacokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
