Egy udvarias elutasítással az újságírónak sem lett volna mit kezdenie. Esetleg rágódhatott volna egy kicsit azon, hogy vajon az erdélyi magyarság kasszájából, a Communitas Alapítvány alapjaiból fizették-e a felmérés költségeit; és ha igen, megkapja-e az eredményeket az erdélyi magyar politika valamennyi tényez?je, vagy csak az próbál hasznot húzni bel?lük – esetleg a többiekkel szemben is – amelyik magánál tartja a kasszakulcsot.
Egy korrekt b?vített mondat mindent megoldhatott volna. Az RMDSZ ügyvezet? elnöke, Kelemen Hunor azonban nem az egyszer? megoldást választotta. Rosszul döntött. Nem vette számításba, hogy a tények tagadása fokozza az érdekl?dést; hogy a modern sajtó egyik megteremt?jének a meghatározása szerint az tekintend? hírnek, amit valaki el akar titkolni. Nem mérte fel, hogy a tagadása azt a kérdést veti fel: vajon mi lehet abban a fránya felmérésben, ha így próbálják rejtegetni? Már ennyire rosszul áll az RMDSZ a T?kés Lászlóval vívott imázscsatában?
Azt is mondhatnánk, jelentéktelen, kis ügyr?l van szó, nem is érdemes rajta rágódni. De Bill Clinton alatt sem akkor ingott meg az elnöki szék, amikor szeretkezett az ovális teremben, hanem akkor, amikor megpróbálta ezt letagadni.
Ha az RMDSZ nem tud felülemelkedni a kinyilatkoztatások szintjén, ha a sajátját tekinti az egyetlen igaz útnak, ha elvárja, hogy az egész közösség leírja azt, aki fölött valamikor pálcát tört, hogy a rögtönzött hazugságait is mindenki igaznak tekintse, akkor igenis, feudális viszonyok közé szorítja a közösséget.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
