Zajártalom

Néhány héttel ezelőtt a megyei kórházban voltam egy sajtótájékoztatón, ahol a rohammentősök főorvosa is jelen volt. Ez a köztiszteletben álló életmentő épp arról számolt be, hogy hamarosan olyan leszállópályát építenek a kórház tetején, amelyen mentőhelikopterek szállhatnak majd le és fel, hogy a mentés időtartama lerövidüljön. Senki nem tett volna fel kényelmetlen kérdést egy ilyen témában, a doki arca mégis egyszer csak elkomorult.

A bejelentés után rögtön ecsetelni kezdte: számít rá, hogy az újságcikkek megjelenése után panaszlevelek egész sora érkezik majd a kórházba, mégpedig a közelben lakók részéről, akik amiatt aggódnak, hogy a helikopterek zaja zavarja majd őket.Ezért külön megkérte a jelen lévő újságírókat: hangsúlyozzák minél inkább, hogy a modern helikopterek sokkal halkabbak, mint a régiek.

Nemcsak én döbbentem meg e szavak hallatán, több kolléga is értetlenkedve kérdezte, miből gondolja a főorvos úr, hogy bárkit épp az életeket mentő járművek hangja zavarna. Nos, mint kiderült, a magyar világban – nem véletlenül – Kórház utcának nevezett úton, amelynek legvégében maga a kórház áll, illetve a környékén lakóktól mindig is rendszeresen érkeztek a bejelentések arról, hogy – mily felháborító! – szirénázó mentőautók járnak a házuk előtt. A főorvos szinte bocsánatkérően ecsetelte, hogy a mentősök megpróbálnak minél kevesebb zajt csapni, de hát van, amikor muszáj a hangjelzést is bekapcsolni. Szívesen helyet cserélnék ezekkel a panaszkodókkal.

Ébresszen fel engem egy elszáguldó mentőautó (persze csak a villogás, hiszen éjjel úgysem szól a sziréna), hogy aztán nyugodtan visszaaludjak, abban a békés tudatban, hogy az orvosok épp egy élet megmentésén fáradoznak. De nem akarok senkinek rosszat. Azt viszont elvárnám, hogy legalább az önzőségnek addig a határáig ne menjünk el, amikor már az is zavar, hogy egy mentőautó vagy egy mentőhelikopter épp kórházba szállít egy életveszélyben lévő embertársunkat.