2009. szeptember 11., 12:162009. szeptember 11., 12:16
A gesztus persze azonnal kiverte a biztosítékot azon az oldalon, amely a jelek szerint szinte már megaláztatás-fetisisztává vált, és nem érzi jól magát, ha valamely jelentős magyar közösséget is a határai között tudó utódállam vezetése nem törli a magyarokba a lábát heti rendszerességgel.
Draskovics „Robbantási Szakértő” Tibor rendészeti miniszter sápadozva közölte, hogy egy ilyen gesztus csak rontja a szlovák–magyar kapcsolatokat, ami különösen fejlett realitásérzékre vall annak fényében, hogy jelenleg egyetlen gesztus nem rontaná tovább a kétoldalú kapcsolatot: ha a budapesti kormány bejelentené, hogy kész, elkúrtuk, ez az ezeregyszáz éves projekt nagyon nem jött be itt nekünk, úgyhogy megyünk vissza Etelközbe.
A kiürített országot Szlovákiára hagyjuk, illetve alternatívaként, aki itt akar maradni, áttérhet szlováknak. Balassagyarmat alpolgármestere viszont később jelezte: egyáltalán nem szakadtak el a valóságtól, és tisztában vannak azzal, hogy nem tilthatják ki a nemzetiszocialista szlovák kormányfőt a városból. A Sólyom László kitiltásáról szóló jegyzék indoklásának „megtükrözésével” csak a pozsonyi kormány ostobaságára kívánták felhívni a figyelmet. Ami sikerült is, kivéve azon köröket, amelyekben berögzült, hogy nekünk, magyaroknak semmilyen nézeteltérésben nem szabad határozottan fellépnünk igazunkért.
Pedig az ötlet jó, és akár az itteni magyarfalókkal szemben is alkalmazható. Itt van mindjárt ez a szerencsétlen Ioan Lăcătuşu, akit anno Moldvából ejtőernyőztek be a Székelyföldre, hogy hivatásos szellemi kútmérgezőként tevékenykedjék. Most azzal állt elő, hogy a székely autonómiát úgy kell megelőzni, hogy a székely megyéket felosztják a környező megyék között, így bontva meg a magyar tömböt.
Érdekes lenne megfigyelni az arcát, amint egy olyan önkormányzati végzést vesz át, amely szerint egy héten belül otthonát felosztják a környező lakások tulajdonosai között, mivel tevékenysége kimeríti az uszítás fogalmát, ezzel pedig ellehetetleníti a békés egymás mellett élést a Székelyföldön, jelenléte így nem kívánatos. Persze semmi sem garantálja, hogy ettől észhez térne, de legalább röhögnénk egy jót.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.