2010. február 18., 10:252010. február 18., 10:25
Egyszóval kiegyenesíti a gerincét. A volt (?) politikai rendőrség, azaz a Szekuritáté tisztjei és besúgói leleplezését célzó igyekezet tehát soha sem lehet elkésett, de felesleges sem, amennyiben nem a boszorkányüldözést, hanem a valódi megtisztulást, a világosság megteremtését és a világosan látást célozza. Amíg az egyházak ezen az úton járnak – a jelek márpedig erre utalnak –, addig igyekezetüknek minden kétséget kizáróan bizalom szavazható.
Egyrészt. Másrészt: amíg az egyházak ezen az úton járnak, példát mutatnak annak az úgynevezett politikai civil társadalomnak, amely a jelek szerint halvány jelét sem nagyon mutatja annak, hogy legyen világosság. Sőt. A jelek szerint, amíg az átvilágítás az egyházak oldaláról nézve mindenekfelett erkölcsi kérdés, a másik, „civilnek” mondott oldalról viszont politikai, s mint ilyen, ki tudja, milyen érdekek mentén vagyunk szemtanúi megtisztulás helyett a kivárást, ezzel együtt a feledést szolgáló összeviszszaságnak és időhúzásnak.
Ami a jó értelemben vett „fentről” kezdeményezett és tényleges, a szakmára bízott lusztrációt illeti. Ami viszont az érintetteket illeti, óhatatlanul is ide kívánkozik a kérdés: az önmegtisztulás, a színvallás helyett vajon meddig lehet még elbújni a „parancsra tettem” mellett, a „szolgálati titoktartás kötelezettsége” mögé? Mert ha még mindig el lehet, akkor az a kérdés is feltehető, hogy Románia szakított-e 1989 decembere előtti múltjával? És az egykori (?) szekusok és besúgóik ma milyen rendszernek, kinek tartoznak titoktartással, ha a korábban általuk kiszolgált rendszer 1989. december 22-e óta, s a Szekuritáté éberségére bízott azelőtti bel- és külpolitikai rendszer az egykori kelet-európai kommunista tömb megszűntével már nem létezik?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok