2009. augusztus 28., 12:382009. augusztus 28., 12:38
Létrejött ugyanis az a taxitársaság, amely bevallottan a nemzeti értékek mentén utast szállít, magyarul él, érez és indexel. A Jobbtaxi névre hallgató cég autóin jókora, nemzeti színekben pompázó Nagy-Magyarország-matrica látható, benne angyalok által közrefogott címerrel, ami jelzi, hogy a magyar lélekből az elszakított országrészek iránti nosztalgiát és a giccs iránti vonzalmat egyaránt lehetetlen kitörölni.
Kíváncsi lennék azért, hogy mondjuk az öntudatos jobbtaxisok hogyan vezetnek: vajon hajlandóak balra fordulni, ha az útirány ezt követeli meg, vagy kizárólag a Jobbra tarts! irányvonalat hajlandók betartani? Arról nem is beszélve, hogy a hátsó fényszórók bolsevik-vörösét sem ártana valami, a magyar szemnek kedvesebb színösszeállításra cserélni.
El is képzeltem amúgy, hogy a Jobbtaxi mintájára a többi irányvonal is létrehozza a saját ideológiája szerint működő utasszállító céget.
A Baltaxiban egykori párttitkárok vagy tanácselnökök szállítanák az utasokat, egyenruhájuk rosszul szabott, szürke konfekcióöltöny lenne, és még a köszönést is akadozva, papírról olvasnák fel. A Liberótaxiban meg meghatározhatatlan nemű, lehetőleg magyarul alig beszélő bevándorlók lennének a sofőrök, akik bónuszként egy spanglit is sodornak a gyakran visszatérő utasoknak. Az anarchista taxi ötlete sajnos már a kísérleti fázisban befulladna, hiszen ott a taxis nem arra menne, amerre az utas mondja, hanem arra, amerre ő akar.
A konfliktusok megelőzésének érdekében az ötletet ki lehetne terjeszteni további szolgáltatói szegmensekre is, hiszen a politikai alapú vitákat úgy lehet a leghatékonyabban megelőzni, ha az ellentétes nézeteket képviselő polgárok nem is találkoznak. Ezért aztán meg kell nyitni a szigorúan nemzeti érzelmű sarki boltot, ahol jobboldali felvágott és szittya füstölt sajt kapható, nemzetben gondolkodó teljes kiőrlésű kenyérrel. És persze létre kell hozni a nemzeti, illetve baloldali bölcsődéket és óvodákat is, hiszen a világ világnézeti alapon történő felosztását sem lehet elég korán kezdeni.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.