2011. július 20., 09:312011. július 20., 09:31
Kudarcot jelent mindez a Fehér megyei településre tervezett ciántechnológiás beruházás ellen több mint tíz éve utcai tüntetésekkel és bírósági perekkel küzdő zöldek számára, hiszen az engedély révén a kanadai–román Gold Corporation újabb jelentős lépést tett a kitermelés beindítása irányába. Ez akkor is igaz, ha eközben Kelemen Hunor miniszter megpróbálja az ügy kedvező oldalát láttatni a közvéleménnyel, azt hangsúlyozva, hogy a most született engedély képes biztosítani a térségben található legfontosabb régészeti és építészeti örökség megmentését. Csakhogy a Verespatak sorsáért aggódók, a környezetvédők, építészeti, régészeti és műemlékvédő szakértők éppenséggel ennek ellenkezőjéről vannak meggyőződve.
Mégpedig arról, hogy a ciántechnológiás bányaprojekt gyakorlatba ültetése, a több száz tonna színesfém kitermelésének megkezdődése esetén a Fehér megyei településen és közvetlen környékén képtelenség lesz épen tartani a műemlékeket, római kori tárnákat, nemhogy konzerválni, restaurálni, látogathatóvá tenni ezeket. Arról nem beszélve, hogy alaposan fennáll egy újabb, a 2000-ben bekövetkezett tiszai ciánszennyezéshez hasonló katasztrófa kockázata, ugyanakkor a beruházó a mai napig nem képes megnyugtatóan bebizonyítani, hogy a lakosság képes lesz egészséges, nyugodt életvitelt folytatni a kitermelés közepette. Ilyen körülmények között óriási felelősség hárul az ügyben az RMDSZ-re és az alakulat minisztereire, akik közül Kelemen Hunor a jelek szerint már rábólintott az RMGC projektjére, holott – az engedélyezési eljárást felfüggesztő Korodi Attila volt környezetvédelmi tárcavezetőhöz hasonlóan – megtehette volna, hogy elodázza a döntést, és független szakértők véleményét is kikéri. A „verespataki labda” most már Borbély László térfelén pattog, és a zöldtárca vezetőjének helyzete azért is kényes, mert sokan úgy látják: a befolyásszerzési botrányba keveredett miniszter zsarolhatóvá vált, amit a bányatervet pártoló demokraták ki is fognak használni.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
szóljon hozzá!